Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 19. szerda
F1

Novemberben döntik el, mi az Olasz Nagydíj végeredménye

Kitűzték a Haas fellebbezésének tárgyalását. 50-50 az esély, hogy Grosjean hatodik helyét visszaállítják vagy nem, így a verseny eredménye két hónapig nem tekinthető véglegesnek.

A monzai Formula-1-es futamon hatodik pozícióban célba érő Romain Grosjeant kizárták a futam végeredményéből, miután a Renault panaszát kivizsgálva szabálytalannak találták a 8-as számú versenygép padlólemezét. A Haas azonban nem nyugodott bele a döntésbe, és fellebbezett.

Günther Steiner csapatfőnök nyilatkozata szerint az ügy tárgyalását novemberre tűzték ki Párizsban. Ez azt jelenti, hogy a következő két hónapban nem tekinthető véglegesnek az Olasz Nagydíj végeredménye, beleértve a pontszerző helyezések második felét. Szergej Szirotkin első F1-es egysége is a levegőben lóg, ha Grosjean hatodik helyét visszaállítják, elveszti a pontot.

„50-50 az esélyünk, a két végkimenetel akármelyike megvalósulhat. Azt sosem mondanám, hogy biztos vagyok benne, hogy megnyerjük” – mondta a crash.net-nek Steiner. „Nincs ráhatásunk a döntésre, de az ügyvédeinkkel és műszaki szakembereinkkel elmagyarázhatjuk, mi történt igazából. A dolognak nem volt köze a teljesítményünkhöz, egy zavaros technikai részletről van szó.”

„Úgy gondolom, a stewardoknak nem sikerült megérteniük, amit el próbáltunk magyarázni nekik. Diszkvalifikáltak minket, de a fellebbviteli testületnek jobb rálátása lesz, és több időt adnak nekünk, hogy megmagyarázzuk, mi siklott félre” – mondta a csapatvezető, akinek egyik érve, hogy a hibás alkatrész nem a Haas gyárában készült: „Mivel nekünk nincs saját kompozitüzemünk, a beszállítóinkra kell támaszkodnunk. Csak egy kicsi változásról van szó, amelyet viszont alaposan kell elvégezni. Már nem azok az idők járnak, amikor az ilyet meg lehet oldani egy ráspollyal vagy egy köszörűvel.”

A Renault szerepéről továbbra is úgy gondolkodik, hogy a fő vetélytársat akarta kigáncsolni: „A Renault azt akarta elérni, hogy ne előzzék meg a negyedik pozícióban. Azt gondolhatták, hogy tenniük kell valamit, különben csak ötödikek lesznek” – szúrt oda a francia gyári csapatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?