DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Célt ért a Renault, Grosjeant kizárták a 6. helyről

Utólag változott az Olasz Nagydíj végeredménye az ötödik helytől lefelé, miután az FIA elfogadta a Renault óvását Romain Grosjean szabálytalan Haasát illetően. A döntés új F1-es pontszerzőt is szült.

Egy órával az Olasz Nagydíj leintését követően érkezett hír arról, hogy a Renault óvást nyújtott be a hatodik helyen célba érő Romain Grosjean eredménye ellen. A versenybírók kötelesek voltak még a nap során intézkedni, és felkérték az FIA technikai küldötteit, hogy vizsgálják át a 8-as számú Haast, amelynek a padlólemezével kapcsolatban emelt kifogásokat a Renault.

00118016_590



A vizsgálat során kiderült, hogy az autó padlózatának egy paramétere tényleg nem felel meg a technikai szabályzat vonatkozó részében, a 3.7.1.d cikkelyben leírtaknak, így este tíz óra előtt az FIA hivatalossá tette, hogy kizárja Grosjeant az Olasz Nagydíjról, a mögötte végző autók így mind nyertek egy-egy pozíciót.

A döntés értelmében Esteban Ocon, Sergio Perez, Carlos Sainz és Lance Stroll is több pontot kaptak, míg a 10. helyre előléptetett Szergej Szirotkin elsőként került be a pontszerzők közé. Nem mellesleg pedig a Renault visszaelőzte a Haast a pontverseny negyedik helyén: a futam után beállt holtverseny helyett most tíz ponttal vezetnek a franciák.

Az FIA az eset részleteibe is engedett némi betekintést: eszerint a Renault még a Magyar Nagydíj előtt jelezte feléjük, hogy a padlólemezre vonatkozó ezen szabályt rugalmasan értelmezik a csapatok, és, július 25-én az FIA ki is adott ezzel kapcsolatban egy technikai direktívát, arra kérve az összes istállót, hogy az Olasz Nagydíjtól kezdődően már ezt figyelembe véve alakítsák ki a padlólemezt.

A Haas erre válaszul halasztást kért, arra hivatkozva, hogy a nyári szünet és a beszállítóiktól való függés miatt Monzára még nem, majd csak két héttel később, Szingapúrra tudják elvégezni a változtatást, de ezt nem hagyta jóvá az FIA. És amint az olasz futamot követően a Renault fényképes bizonyítékokkal állt elő a Haas szabálysértését illetően, az amerikaiak nem kerülhették el a sorsukat.

A Haas még fellebbezhet a döntés ellen.

 

Az Olasz Nagydíj hivatalos végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:16:54.484
2 Kimi Raikkonen Ferrari 8.705
3 Valtteri Bottas Mercedes 14.066
4 Sebastian Vettel Ferrari 16.151
5 Max Verstappen Red Bull-Renault 18.208
6 Esteban Ocon Force India-Mercedes 57.761
7 Sergio Perez Force India-Mercedes 58.678
8 Carlos Sainz Renault 1:18.140
9 Lance Stroll Williams-Mercedes 1 kör
10 Sergey Sirotkin Williams-Mercedes 1 kör
11 Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1 kör
12 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1 kör
13 Nico Hulkenberg Renault 1 kör
14 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1 kör
15 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1 kör
16 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1 kör
- Romain Grosjean Haas-Ferrari kizárás
- Daniel Ricciardo Red Bull-Renault kiesés
- Fernando Alonso McLaren-Renault kiesés
- Brendon Hartley Toro Rosso-Honda kiesés
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: