Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 24. szombat
F1

Sainz 2018-ban már a vb-címet célozná meg

Reméli, hogy ezt a Red Bullnál teheti meg, de ha nem, hát nem, ő most már meg akarja mutatni, hogy mire képes - ezt világosan el is mondta Helmut Markóéknak.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Formula-1-es csapatának tanácsadója szerint sem Daniel Ricciardo, sem Max Verstappen nem megy 2018-ban sehova a csapattól, így továbbra sem lesz hely Carlos Sainz számára - csakhogy a spanyol is szerződéssel rendelkezik, Marko szerint pedig őt sem fogják elengedni máshova, csak akkor gondolkodnak el rajta, ha egy nagycsapat bejelentkezik érte. Sainz viszont most már lépne - legalábbis előre, a karrierjében.

"Én 2018-ban a világbajnoki címért akarok küzdeni, meg akarom mutatni, hogy képes vagyok ott lenni az első helyért folyó harcban. Esélyt akarok erre" - nyilatkozta Sainz a témáról a Crash.netnek.

sainz-tororosso-monaco-2017_1

"Ezt a Red Bull is tudja, sőt, tökéletesen tudja, mert már elmondtam nekik korábban is. Szerintem ha továbbra is szállítom az eredményeket, akkor ez a lehetőség jönni fog. Remélhetőleg a Red Bullnál, mert ez a célom, ez az, amit szeretnék" - tette hozzá a folyamatosan remek teljesítményt nyújtó spanyol versenyző.

"Idén csapatszinten a kostruktőri ötödik hely lehet a célunk, a saját szemszögemből pedig a rendszeres pontszerzés és a folyamatosság. Az természetesen tetszik, ahogy az első futamok alakultak" - ejtett szót 2017-ről is Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?