DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Wolff megígérte, Vandoorne jövőre az F1-ben lesz

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója garantálja, hogy Stoffel Vandoorne jövőre debütálhat a Formula-1-ben – a szakember szerint a fiatalok közül ő érdemli meg leginkább, hogy a királykategóriában szerepeljen.

A McLaren egyelőre nem döntött arról, hogy 2017-ben ki fog versenyezni Fernando Alonso mellett, így Jenson Button jövője is bizonytalan jelenleg. Toto Wolff szerint a wokingi istálló számára egyértelmű kellene, hogy legyen, hogy Vandoorne-t szerződtesse le. A Mercedes motorsport-igazgatója úgy gondolja, a fiatal pilóta rendkívül tehetséges, így a következő szezonban már mindenképpen a királykategóriában a helye.

 Vandoorne



„Megvan a lehetőségünk, hogy néhány sztár beléphessen a Formula-1-be” – mondta Wolff. „Pascal Wehrlein és Esteban Ocon itt vannak, de Stoffelnek van a leginkább meggyőző önéletrajza. Követtem a karrierjét az elmúlt 5-6 évben. Ahogyan megnyerte a GP2-t, és ahogy felnőtt… Ő egy olyasvalaki, akit nagyra értékelek emberként és versenyzőként is” – folytatta.

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy itt lesz a Formula-1-ben a következő évben. Ha a McLaren elköveti azt az őrültséget, hogy nem szerződtetik le jövőre, akkor valaki más fogja megtenni. Ha nem, akkor én fogok helyet találni neki, ezt megígérem.”

 

A McLaren szeptemberre ígért döntést a jövő évi felállásukról: „Olyan döntést kell hoznunk, amely illik a csapat stratégiájához. Nem dönthetünk érzelmi alapokon” – nyilatkozta Eric Boullier, az istálló versenymérnöke. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: