DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kétszáz millió hiányzik a Force Indiánál

Bob Fernley szerint az F1-es istálló számára a negyedik hely lehet a maximum, mert anyagilag óriási a szakadék az első három csapat után - viszont az új szabályok jól jönnek számukra.

A Force India folyamatosan fejlődik és lépked előre a Formula-1 erősorrendjében: 2014-ben a hatodik, 2015-ben az ötödik helyen zárt a pontversenyben, idén pedig a tempót tekintve már inkább negyedik, mint ötödik. Bob Fernley, a csapat első embere úgy érzi, hogy a jelenlegi anyagi hátterükkel ez a maximum, amit elérhetnek.

HulkPerez



"Szerintem a lehetőségeinket tekintve az a maximum, hogy a legjobb három csapat után legyünk. Valójában ahhoz, hogy a következő szintre lépjünk, kellene még kétszáz millió font..." - árulta el Fernley az F1i kérdésére válaszolva.

"Viszont azt mondom, hogy a következő szezon sokkal izgalmasabb lesz, mert most először egyszerre tervezzük meg az autóinkat. Nem mondom, hogy ugyanolyan szinten vagyunk, de sokkal kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok" - tette hozzá a szakember. "A mi lehetőségeink azért korlátozottabbak. Nyilvánvalóan a nagyobb csapatok előnyben vannak, de ez az előny jóval kisebb lesz, mint eddig. Szóval szerintem érdekes lesz és lesznek jó lehetőségeink."

"A 2017-es autónk az első olyan, amelyhez van már egy 60%-os modellünk, eddig 50%-ossal dolgoztunk. Ez nagy változás és különösen izgalmas lesz így a helyzet".

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: