DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„A mclarenes kudarc erősebbé tett”

Habár karrierjének legnagyobb csalódását élte meg a McLarennél, igazából szüksége volt erre a kudarcra ahhoz, hogy azzá váljon, aki ma – állítja Sergio Perez, a Force India F1-es pilótája.

A Ferrari versenyzői akadémiájához tartozott, és akár az olasz istállóhoz is szerződhetett volna Sergio Perez, azonban a mexikói pilóta nem akart 2014-ig várni (amikor szabaddá vált volna egy ülés a maranellóiaknál), így a McLarenhez szerződött. A wokingi istállónál azonban kevesebb pontot szerzett, mint a Saubernél korábban, így nem volt szerencsés éve a fiatal pilótának – a McLaren meg is vált tőle.

 Perez



„Végső soron a McLaren ejtett engem” –mondta Perez. „Utólag már könnyű mondani, hogy nem bántam meg semmit, mert nagyon sok mindent tanultam a McLarennél, igazán erőssé tettek nemcsak versenyzőként, hanem emberként is.”

„Voltak nehéz időszakok, de átvészeltem őket, és büszke vagyok. A McLarennél töltött évnek köszönhetően lettem az az ember és az a versenyző, aki ma vagyok. Minden szempontból erősebb lettem. Nem sok pilóta birkózik meg ilyen problémákkal élete során” – mondta Perez, utalva arra, hogy akkor nehezen tette túl magát a történteken.

A 2013-as szezont követően Perez kicsit aggódni kezdett, azonban a Force India bizalmat szavazott a mexikóinak, és beültette őt a versenygépébe – a 26 éves pilóta azóta 4 dobogós eredményt ért el a csapattal.

 

„Nagyon nehéz volt számomra realizálni, hogy nincs munkám a jövőre nézve és nincs versenyzői ülésem. A Force India egy óriási lehetőséget adott számomra, és a harmadik futamon már dobogón álltam a csapattal. Azóta együtt váltam erőssé a csapattal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: