DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Mit hozhatnak a 2017-es szabályváltozások?

Az idény csaknem fele még hátravan, de a szünetet kihasználva a következő évre tekintünk előre. Autók kinézete, gyorsulás, előzések, gumik és motor – ezen szempontokat vesszük sorra a Sky Sports cikke alapján.

Hogyan fognak kinézni az autók?

Valószínűleg a 2017-es szabálycsomag az első, amelynek egyik vezérelve az F1-es gépek kinézete volt. Az autók külseje kapcsán az „agresszív” és „szexi” kulcsszavakat hallhattuk legtöbbször, és már számos fantáziarajzot láttunk arról, milyen lesz a Formula-1 szélesebb autókkal, nagyobb gumikkal, szélesebb és alacsonyabb szárnyakkal.

Teljesen élethű képet persze csak télen, az első bemutatóval kaphatunk, addig kénytelenek leszünk Pat Symonds, a Williams technikai igazgatójának szavaira támaszkodni: „Egészen jól néznek ki, valódi versenyautóra hasonlítanak. Nagyon nagyok a hátsó gumik, de nem tűnik retrónak, ami miatt aggódtam kicsit.”



Mennyire lesznek gyorsak?

Továbbra is az FIA korábbi becslése mérvadó, amely öt-hat másodperces köridőbeli javulást emleget, habár sokan úgy gondolják, a tényleges gyorsulás ennél csekélyebb lesz. Egyrészt a szabályváltozások nem annyira drasztikusak, mint az első tervekben szerepeltek, másrészt már 2016-ban is több pályarekord dőlt meg – nehéz elképzelni, hogy az évtizedek alatt elért csúcsokat hirtelen ennyi másodperccel megjavítsák.

Toto Wolff Mercedes-főnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2017-es autókat karakterisztikájukból kifolyólag nehezebb lesz vezetni, és jóval nagyobb erőhatások érik a versenyzőket, mint jelenleg.

Több előzést láthatunk majd?

Ez az a pont, amelyet a Sky Sports a változások „bökkenő”-jének nevez. Kétségtelen, hogy a köridőben mért gyorsulás és nagyobb leszorítóerő miatt a pilótáknak nagyobb kihívást jelent majd az autók vezetése, csakhogy ez egyáltalán nem vonja maga után az előzések számának növekedését. Sőt, egyesek azzal is számolnak, hogy az elöl haladó autó követése az általa keltett légáramlatok miatt még nehezebb lesz.

Lewis Hamilton már szóvá tette, hogy a mechanikai tapadást kellene növelni, az aerodinamika szerepét pedig csökkenteni. Csakhogy a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier – aki talán tájékozottabb műszaki téren Hamiltonnál – elmagyarázta, a javulás nagy része nem az aerodinamikából, hanem a gumikból fakad majd, ráadásul az első szárny szerepe csökken, a padlóé és diffúzoré nő a leszorítóerő generálásában. Ez utóbbiak nem idéznek elő káros légörvényeket. Boullier még azt is kiszámolta, hogy 5 %-kal nőhet az előzések száma.

 

Hogyan változnak a gumik?

Az első abroncsok 245 mm helyett 305 mm-re szélesednek, míg a hátsó gumik esetében 325 helyett 405 mm lesz a futófelület szélessége. Ez körülbelül 25 és 30 %-os változás, melytől a Pirelli, amely már most gőzerővel tesztel, önmagában 2,5 másodperc gyorsulást vár. A gumikopás mértéke szintén csökkenhet 2017-ben.

Lesz változás motortéren?

Bár a V6-os hibrid formula 2020-ig nem fog módosulni, azért történik egy s más ezen a fronton. A költségcsökkentés jegyében az ügyfélcsapatoknak biztosított erőforrások ára 1 millió euróval csökken, majd 2018-ban további 3 millió euróval. A zsetonrendszert teljesen eltörlik, így szabad lesz a szezon közbeni fejlesztés, a turbónyomás értékét azonban korlátozzák, 5 helyett pedig csak 4 motort lehet használni az idény során.

Sokan vannak, akiket legalább ennyire foglalkoztatja a hang problémája. Az FIA magasabb fordulatszámmal igyekszik ezt kiküszöbölni, és továbbra is napirenden van a zajgenerátor, habár ezt talán 2018-ig halasztják.

Akkor jön a fejvédő?

A Stratégiai Csoport leszavazta a halo bevezetését 2017-ben – annak ellenére, hogy Vettel szerint a pilóták 95 %-a támogatta az ötletet –, ami azt jelenti, hogy legkorábban 2018-ban kerülhet extra fejvédelem a pilótafülke fölé. Korántsem biztos, hogy ez a halo formájában valósul meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: