DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ricciardo mindenkit kicselezett az időmérőn!

Első F1-es pole-pozícióját szerezte Daniel Ricciardo a Monacói Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton a sírból hozott vissza egy harmadik helyet, Max Verstappen viszont vezetői hiba miatt az utolsó sorból rajtol.

A Monacói Nagydíj időmérője előtt Kimi Raikkönennek fájhatott leginkább a feje, akinek a harmadik edzés után elvégzett váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetéssel kellett számolnia azon a pályán, ahol ez a legkevésbé hiányzik bárkinek is.

De még mielőtt bárki is mért kört tudott volna jegyezni, máris meglendültek a piros zászlók, mindenkit visszaparancsolva a bokszba, miután Felipe Nasr Sauberje sűrű füstfelhőt húzva maga után leparkolt a pályán. A Ferrari-motor az alagút kijáratánál mondta fel a szolgálatot, és a brazil végül a Tabacban állt meg. A takarítással gyorsan végeztek, de ez nem változtatott azon, hogy a mezőny két percet veszített a Q1-re szánt 18-ból, így a továbbiakban csak még nagyobb lett a sürgés-forgás a pályán.

Dppi_00116006_442



A legjobb időt Sebastian Vettel futotta meg a két Mercedes előtt, de hat és fél perccel a szakasz vége előtt ismét megszakadt a körözés, ekkor ráadásul egy győzelemre is esélyes pilóta, a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíj sztárja, Max Verstappen miatt. A holland vezetői hiba következtében csapta a falnak az autóját az Uszodánál, miután az előző jobbosban a szalagkorláthoz hozzáérve kárt tett felfüggesztésében, majd a kerékvetőn tehetetlenül repült keresztül. A hollandnak így elszállt a valós esélye arra, hogy barcelonai csodagyőzelme után ismételjen, hiszen csak a 21. rajthelyre állhat majd fel, mivel hibája előtt nem rendelkezett erős mért idővel. A Q1-es kiesőkhöz még Marcus Ericsson, Jolyon Palmer, Pascal Wehrlein és az őt legyőző Rio Haryanto csatlakozott.

A Q2-ben már a Mercedesek álltak az élre a két gyorskört is teljesítő Rosberg vezetésével, akin egy kis ijedtség is úrrá lett, amikor első próbálkozása során hajszál híján ő is falhoz csapta autóját ugyanabban a kanyarban, ahol Verstappen is hibázott. A Red Bull eltérő taktikát választott Daniel Ricciardóval, hiszen az ausztrált másodszor ultralágy helyett a szuperlágy abroncsokon küldték ki, és mivel meg tudta vele javítani az idejét, így ezen, a hétvégén keményebbnek számító keveréken fog elrajtolni - feltéve, hogy száraz lesz a pálya a start idején. A Ferrarik, a Toro Rossók és a Force Indiák mellett még Fernando Alonso jutott tovább, így a McLaren zsinórban a második versenyhétvégén is elérte a Q3-at a spanyollal. A Williamsnek viszont az idei évre sem lett erőssége a lassú utcai pálya, Valtteri Bottas és Felipe Massa a 11. és a 14. rajthelyre kvalifikált csupán.

Dppi_00116006_297

A harmadik szakasz kezdetén már a bokszban megkezdődött a dráma, ráadásul ismét Lewis Hamiltont érte utol a baj, akinek már eddig is bőven kijutott a balszerencséből idén. Amikor a brit elindult volna a pályára, autója furcsa viselkedésére lett figyelmes, ami elmondása szerint elveszítette a motorerőt, így a háromszoros bajnok leparkolt még a bokszkijárat előtt. Szerelői utána rohantak, majd lóhalálában visszatolták a W07-est a garázsba, megpróbálva megjavítani azt a hátralévő néhány percben.

Eközben a többiek megkezdték a pole-ért folyó csatát, és első nekifutásra némi meglepetésre Daniel Ricciardo rakta le a legjobb időt egy hatalmas 1:13,622-t autózva, amitől Rosberg is három tizeddel elmaradt. Hamilton autóját hamar helyrehozták és ekkor pályára tudott hajtani, hogy egy nekifutásra két gyorskört futva próbálja megmenteni az időmérőjét.

A brit végül csak utolsó körét tudta jól összerakni, de az is csak a harmadik helyre lett elég számára. Rosberg javított ugyan, de Ricciardo űridejét már nem tudta elkapni, így némileg váratlanul a Red Bull ausztrálja szerezte meg az első rajthelyet, méghozzá első alkalommal pályafutása során. Az ausztrálnak ráadásul előnyére is válhat az eltérő taktika, hiszen ellenfeleivel ellentétben a tartósabb, szuperlágy abroncsokon fog rajtolni. Hamilton mögött Vettel és Hülkenberg végzett, míg a 6. helyre kvalifikáló Raikkönen büntetése miatt csak a 11. lesz a rajtrácson.

 

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:13.622 -
2 Nico Rosberg Mercedes 1:13.791 0.169
3 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.942 0.320
4 Sebastian Vettel Ferrari 1:14.552 0.930
5 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:14.726 1.104
6 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:14.749 1.127
7 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:14.902 1.280
8 Daniil Kvyat Toro Rosso-Ferrari 1:15.273 1.651
9 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:15.363 1.741
10 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:15.273 -
Q2        
11 Kimi Raikkonen Ferrari 1:14.732 -
12 Esteban Gutierrez Haas-Ferrari 1:15.293 -
13 Jenson Button McLaren-Honda 1:15.352 -
14 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:15.385 -
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:15.571 -
16 Kevin Magnussen Renault 1:16.058 -
Q1        
17 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:16.299 -
18 Jolyon Palmer Renault 1:16.586 -
19 Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:17.295 -
20 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:17.452 -
21 Max Verstappen Red Bull-Renault 1:22.467 -
22 Felipe Nasr Sauber-Ferrari - -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: