DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A McLaren-Honda túl van a nehezén

Legalábbis ezt állítja a csapat első embere, Eric Boullier, miután nagyszerű hétvégét zárt Alonso és Button Oroszországban, egy hatodik és egy tizedik pozíciót szállítva a wokingiaknak a futamon.

A 2015-ös Magyar Nagydíj óta ez az első alkalom, hogy a brit alakulat mindkét pilótája pontot tudott szerezni. Alonso ráadásul az ötödik legjobb időt futotta a verseny alatt, ami ismét önbizalmat adhat az istálló számára.

Eric Boullier így értékelte az oroszországi futamot: „A kettős pontszerzés egy nagyszerű eredmény az egész csapatnak, és ez egy valódi jelzése  a szezon eleje óta tartó egyenletes fejlődésünknek.”

A francia szakember nem győzte dicsérni kétszeres világbajnok pilótáját: „Fernandónak brilliáns versenye volt, végig ravaszság, agresszió és alázatosság jellemezte, amikről már nagyon jól ismerjük őt. A hatodik hely egy nagyszerű díj az erőfeszítéseiért cserébe.”

Boullier hangsúlyozta, tartaniuk kell a jelenlegi fejlődési formájukat: „De tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, továbbra is szilárdan bízunk abban, hogy már túlvagyunk a dolgok nehezén, és folytatjuk a további fejlődést az egész szezon során.”

 Dppi_Mclarenek_04.25.



A Honda főnöke, Yusuke Hasegawa is rendkívül elégedetten nyilatkozott a hétvége után: „Tudtuk, hogy a hosszú etapjaink jók voltak itt, de ez igazi munka volt, gratuláció jár az egész csapatnak és a versenyzőknek, hogy egy kiállásos stratégiával csinálták végig a versenyt, és még üzemanyagot is spóroltak a futam alatt, ami ilyen eredményhez vezetett!”

„Tudjuk, hogy hosszú út áll még előttünk, de megkönnyebbültem, mert bebizonyítottuk, van bennünk elég potenciál ahhoz, hogy a középmezőnyben harcolhassunk a következő futamokon” – zárta gondolatait a japán szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: