Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. december 5. hétfő
F1

A Toro Rosso harmadik lehet a bajnokságban?

A csapat fiatal F1-es versenyzője, Max Verstappen szerint igen: Ausztráliában tudatosult a bennük, hogy a legjobbakként végezhetnek a Mercedes és Ferrari mögött.

Az idén egyéves Ferrari-motorokra váltó Toro Rosso egyértelműen előrelépett a csapatok rangsorában idén, habár egyelőre nem világos, hol foglalnak helyet a középmezőnyben. Az Ausztrál Nagydíj időmérőjét a csapat két versenyzője ötödik és hetedik helyen zárta, csak a Mercedes és Ferrari versenyzői előzték meg Verstappent és Sainzt, akik közé egy Williams ékelődött be. Max Verstappen aztán negyedikként haladt a verseny elején, a stratégiából kifolyólag azonban végül a páros csak az utolsó két pontszerző helyen, 9. és 10. pozícióban ért célba.

„Jobb szezonra számítok, még több javulással. Ez sok tényezőtől függ. Az autó versenyképes, ezt pedig ki kell használnunk az első versenyeken, hogy értékes pontokat szerezzünk” – fogalmazott az olasz La Gazzetta dello Sportnak Max Verstappen, a Toro Rosso 18 éves pilótája. „Figyelembe véve, hol voltunk Ausztráliában, rádöbbentünk arra, hogy lehetünk a legjobb csapat a Mercedes és Ferrari mögött.”

„Nagyszerű, hogy sok embert meglepett a Toro Rosso. Az autónk fejlődött, részben a Ferrari motorjának köszönhetően” – tette hozzá Verstappen, habár egy másik nyilatkozatában elárulta, a soron következő Bahreini Nagydíjon ugyanezen motor miatt az egyenesekben hátrányba kerülhetnek a Mercedes-erőforrást használó középcsapatokkal szemben.

Olvastad már?