Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. augusztus 24. szerda
F1

Válassz: Le Mans-i rajt vagy bakui időmérő?

Hivatalossá vált az idei Európa Nagydíj eseményeinek kezdési időpontja, amit amiatt övez kiemelt figyelem, mivel az F1 azerbajdzsáni látogatása egybeesik a Le Mans-i 24 órás hétvégéjével.

Azerbajdzsán első alkalommal lesz a Formula-1 házigazdája idén a június 17-19-i hétvégén, amit a pálya nemrég ismét megerősített, reagálva a törléssel kapcsolatos híresztelésekre. Az ország felvétele a naptárba már önmagában is nagy vihart kavart, majd a felháborodás csak még nagyobb lett az autósport-rajongók körében, amikor kiderült, hogy a versenyhétvége egybeesik a világ leghíresebb 24 órás megmérettetésével.

AU1145468

Jean Todt korábban úgy nyilatkozott, szeretné elérni, hogy az F1-es futam ne a Le Mans vasárnap délutáni befutója környékén bonyolódjon le, de az időpontok friss bejelentésekor kiderült, hogy nem sikerült teljesen leküzdeni az átfedéseket, sőt, immár a bakui időmérő edzést is érinti az ütközés.

Az Európa Nagydíj kvalifikációja és versenye is helyi idő szerint délután 6 órakor fog kezdődni, ami közép-európai idő szerint délután 3 órának felel meg. Ám szombaton ugyanekkor rajtol a Le Mans, így a 24 órás verseny kezdete egybe fog esni az F1-es időmérő startjával. Másnap sem lesz sok idő csatornát váltani, hiszen amint a sportautók számára lejár az egynapos visszaszámláló óra, Bakuban a mezőny éppen megkezdi a felvezető kört.

Azerbajdzsánban tehát késő délutáni kezdéssel számolnak, ami a sötétedés veszélyét is magában hordozza. A naplemente három órával a rajt után várható, így a fényviszonyok biztosan nem lesznek ideálisak a versenyen.

 

Olvastad már?