DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Abu Dhabi Nagydíj - A rajtrács

Elérkeztünk a 2015-ös F1-es szezon utolsó futamához, ahol Nico Rosberg zsinórban hatodik alkalommal rajtolhat a pole-pozícióból. Az év zárására többnyire a büntetések is elkerülték a mezőnyt.

Dppi_00115020_518



Idén 15. alkalommal sajátította ki a Mercedes az első rajtsort, amivel a csapat új rekordot állított fel. Mögöttük azonban nem a megszokott látvány mutatkozik, hiszen Sebastian Vettel az elrontott időmérő miatt csak a 16. rajthelyre került. A 3. Kimi Raikkönen, akit Sergio Perez követ, arra készülve, hogy a három pozícióval mögötte álló Nico Hülkenberggel karöltve a Force India idei legjobb szereplésével zárja az évet.

Egy apró változás azért mégis történik az időmérő végeredményéhez képest. Will Stevens ugyanis 5 rajthelyes büntetést kap a hajtáslánc egyik elemének cseréje miatt. Mindez csak egyetlen pozícióvesztést jelent a brit számára, aki gyorsabb volt csapattársánál, Roberto Merhinél, de így mégis mögüle kell startolnia.

FRISSÍTÉS: Azért annyira mégsem szép az élet mindenki számára, Roman Grosjeannál ugyanis váltócserét jelentett be a Lotus egy órával a rajt előtt. A Manor két pilótája között pedig újabb helycsere történt: miután a csapat változtatásokat végzett Merhi autójának felfüggesztésén, a spanyolnak a bokszból kell rajtolnia.

 

Az Abu Dhabi Nagydíj rajtrácsa: 

    1 Nico Rosberg
      Mercedes
2 Lewis Hamilton    
  Mercedes    
    3 Kimi Raikkonen
      Ferrari
4 Sergio Perez    
  Force India-Mercedes    
    5 Daniel Ricciardo
      Red Bull-Renault
6 Valtteri Bottas    
  Williams-Mercedes    
    7 Nico Hulkenberg
      Force India-Mercedes
8 Felipe Massa    
  Williams-Mercedes    
    9 Danyiil Kvjat
      Red Bull-Renault
10 Carlos Sainz    
  Toro Rosso-Renault    
    11 Max Verstappen
      Toro Rosso-Renault
12 Jenson Button    
  McLaren-Honda    
    13 Pastor Maldonado
      Lotus-Mercedes
14 Felipe Nasr    
  Sauber-Ferrari    
    15 Sebastian Vettel
      Ferrari
16 Fernando Alonso    
  McLaren-Honda    
    17 Marcus Ericsson
      Sauber-Ferrari
18 Romain Grosjean    
  Lotus-Mercedes    
    19 Will Stevens
      Manor-Ferrari
20 Roberto Merhi (bokszból)    
  Manor-Ferrari    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: