DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo: Remélem, Perez vissza fog esni

Mérsékelt, de a legfőbb riválisokhoz képest mégis remek időmérőt futott a Red Bull, hiszen Daniel Ricciardo maga mögé utasította a Williams F1-es pilótáit - az ausztrál a futamtól is hasonló teljesítményt vár.

Alapesetben a két-két Mercedes és Ferrari érinthetetlen az ellenfelek számára, sőt, legtöbbször a Williams bizonyult a harmadik erőnek, ezért nagy teljesítmény a Red Bulltól, hogy Ricciardónak sikerült az ötödik helyen zárnia. Igaz, öröme nem volt teljes, hiszen Sergio Perez óriási körrel a negyedik helyre tudta belőni elé Force Indiáját.



„Örülök a mai teljesítményemnek, szerintem jók voltunk” - mondta az ausztrál. „Minden edzésen előre tudtunk lépni, így eddig simán alakult a hétvégénk. A köridőnk egyre csak javultak, ebben a helyzetben pedig tudod, hogy egy edzés jól sikerült. Tavaly itt futottam az egyik legjobb időmérőmet, most pedig sok minden segített rajtam. Vasárnapra az a célunk, hogy magunk mögött tartsuk a Williamseket, és hogy utat találjunk Perez mellett. Nagyon gyorsnak bizonyult, remélem, hogy a versenyen hátrébb fognak esni. Nem lesz könnyű megelőzni őket, de ezen a pályán legalább meg lehet próbálni, főleg a DRS-zónákban.”

Ricciardo csapattársa, Danyiil Kvjat egy fokkal halványabban teljesített, igaz, az egész harmadik edzést ki kellett hagynia. „Az, hogy nem léptem pályára a harmadik szabadedzés során, megzavarta a felkészülésünket, és az autót sem éreztem igazán” - mondta a végül 9. helyen végző orosz pilóta. „Reméltük, hogy nem fog minket sokban befolyásolni, de így történt, és nem volt kényelmes a pályán, mindezek miatt pedig kicsit vakon kezdtük el az időmérőt. A második edzésen sikerült néhány hosszabb etapot futnom, ami segíteni fog versenyen, reméljük, hogy sikerül majd valamit kihoznunk belőle.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: