DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton: A másodiknak másodlagos taktika jár

A háromszoros világbajnok elfogadni látszik, hogy ha második helyen áll, nem kaphat jobb gumitaktikát a versenyt vezető csapattársánál. Úgy gondolja, Abu Dhabi neki kedvező F1-es pálya.

Lewis Hamilton az elmúlt két versenyen kikapott Nico Rosbergtől, aki megnyerte a Mexikói és Brazil Nagydíjakat is. A brit pilóta azonban mindkét futamot követően szóvá tette, ha megengedték volna neki, hogy másféle stratégiát alkalmazzon, mint csapattársa, megszerezhette volna a győzelmet. A Mercedes leszögezte, a bevett gyakorlaton nem kívánnak változtatni, nem akarják, hogy egy alternatív stratégia esetlegesen a kettős győzelmet sodorja veszélybe.

Abu Dhabiban, ahol Hamilton a hivatalos sajtótájékoztató résztvevői között volt, neki szegezték a kérdést: most, hogy már nem csupán az ő világbajnoki címe, hanem Rosberg második helye is biztosított, lehetne-e megengedőbb a Mercedes?



„Nem gondolkozom ezen semennyire az igazat megvallva. Nem is számít, hogy én mit gondolok róla” – adott kitérő választ Hamilton. „Versenyezni fogunk, a stratégia felelősei pedig a legjobb taktikát igyekeznek biztosítani nekünk. A jobbat annak adják, aki előrébb van, a mögötte levő pedig a második legjobb stratégiát fogja kapni. Nincs semmi hozzáfűznivalóm ehhez.”

A versenyző úgy gondolja, a Yas Marina aszfaltcsík, ahol két futamgyőzelmet szerzett már, kifejezetten kedvez neki. „Vannak pályák, melyek egyes versenyzők stílusához jobban illenek, mint mások. Persze jobban szeretnéd, ha mindegyik menne a stílusodhoz, de egyes helyszíneken mindig jobban megy. Kissé gokartpályához hasonlítanám, sokszor kell későn fékezni és rázókövet használni, dobálnod kell az autót, ami az agresszív stílusnak kedvez.”

„Nagyszerű élményeim vannak innen, még a legelső versenyről is, amelyet vezettem, mikor meghibásodott az autóm. Szezonzárónak is mindig kiváló. Jók a csaták, az időjárás nagyszerű, remekek a rajongók, tavaly pedig csodálatos eredményt értem el itt. Egy hasonlóval próbálkozok ismét” – mondta Hamilton, aki egy egybeesésre is felhívta a figyelmet: „Izgalmas, hogy az Egyesült Arab Emirátusok alapításának 44. évfordulója lesz idén, én pedig a 44. versenyemet akarom megnyerni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: