DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ezért nem kapták meg az új motort a Mercedes partnerei

A Mercedes az összes meglévő zsetonjának felhasználásával felfrissített erőforrással érkezett Monzába, ám három partnercsapatuk nem kapta meg az új egységet. A gárda motorfőnöke elárulja ennek az okát.

A Mercedes brixworth-i motorrészlegében az elmúlt hetek során hét zsetonnak megfelelő mértékben módosították a mezőny eddig is legjobban teljesítő motorját, aminek eredménye - ha bármire is következtethetünk a szabadedzésekből - már látszik is, hiszen Lewis Hamilton és Nico Rosberg még nagyobb fölénnyel végeztek a riválisok előtt, mint hagyományosan szoktak.

Lehet tehát, hogy a címvédők autói érzékelhetően gyorsulnak erre a hétvégére, ugyanez viszont nem vonatkozik majd a márka három ügyfelére, a Williamsre, a Force Indiára és a Lotusra, ők ugyanis még nem kapták kézhez azt az egységet, amit most kifőzött a Mercedes boszorkánykonyhája. Andy Cowell, a Mercedes motorrészlegének vezetője szerint ennek az időhiány az oka, hiszen jelenleg annak is örülnek, hogy legalább a gyári csapat számára elkészültek az új motorokkal Monzára.

Dppi_00115009_522



„Örülnénk, ha mindenkit el tudtunk volna látni, de erre majd csak a következő hetekben kerülhet sor. Mindent beleadtunk, hogy egyáltalán elkészüljünk ezzel az újítással, és a második motorunk így is csak tegnap ebédidő környékén érkezett meg. Rendkívül szorosak voltak a határidőink ebben a projektben, de a kulcsfontosságú partnereinkkel kiválóan össze tudtunk dolgozni” - magyarázta Cowell.

Persze egyébként sem biztos, hogy minden ügyfelük képes lett volna erre a hétvégére bevetni az új motorokat, hiszen ha a legutóbb használt erőforrásuk még nem jár életciklusa vége felé, talán nem szívesen kezdtek volna meg egy újabb sorozatot az év során mindössze négy szabadon felhasználható egységből. A Mercedesnél pedig hangsúlyozzák, a partnereiknek nincs is mitől tartaniuk, hiszen továbbra is egy erős, megbízható motorral dolgozhatnak.

„Nekik most is lenyűgöző motor áll a rendelkezésükre, ami csúcsteljesítményre képes, és amibe néhány remek játékszert is beleépítettünk” - célzott Cowell az erőforrás által kínált lehetőségekre. „De utána fogunk járni, hogy mit is tehetünk. Természetesen azt akarjuk, hogy minden Mercedes-motorral meghajtott autó jól szerepeljen, és amint tehetünk valamit ennek érdekében, meg is tesszük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: