DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Volt F1-es pilóta a zárt pilótafülkék mellett

Az F1-ben 2003-ban debütáló, és másfél évig versenyző Cristiano da Matta szerint egy nap muszáj lesz bevezeti a zárt pilótafülkéket - ő maga egy hónapig feküdt kómában egy súlyos baleset után.

Az a bizonyos baleset 2006. augusztus 3-án történt, amikor a Champ Carban versenyző da Matta egy Road Americán zajló teszten elütött egy elé ugró szarvast - a brazil azonnal elveszítette eszméletét, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, és 28 napig kómában feküdt. Az viszont mindenkinek mosolyt csalt az arcára, hogy amikor szeptemberben a mezőny már versenyezni tért vissza a festői szépségű pályára, ő szólította fel társait videón keresztül, hogy „indítsák be a motorjaikat!”

Felépülése után da Matta nem tért vissza az aktív versenyzéshez, csak hosszútávú megmérettetéseken, és kisebb túraautó-sorozatokban próbálta ki magát, Justin Wilson halála viszont nagyon megérintette. A két versenyző nem csak egyszerre debütált a Forma-1-ben 2003-ban, de csapattársak is voltak a Champ Car-ban 2006-ban, egészen a brazil sérüléséig. „Fantasztikus volt a kapcsolatunk” - nyilatkozta da Matta a Motorsport.com-nak. Jó barátok lettünk, és amikor megtörtént a balesetem, ott volt a kórházban, és segített a családomnak. Most mindannyian szomorúak vagyunk azért, ami történt.”



A 2002-es CART-bajnok szerint itt az ideje, hogy komolyan elgondolkozzanak a zárt pilótafülkék bevezetésén az open wheel-autóknál. „Teljesen az ötlet mellett állok, és nem szabad csak a történelmet figyelembe vennünk. A formaautós szériákat open wheel-ként ismerik, de a sportág hajnalán senki sem úgy gondolt az autókra, mint ma. Az autók ma már olyan fejlettségi szintet elértek biztonság terén, hogy testileg meg sem sérülnek: sem egy törött kar, vagy törött láb. De a fej még mindig gyenge pontot jelent. A Massa baleseténél mennyi esélye volt annak, hogy egy rugó fejen találja a pilótát? Egy a millióhoz? És mi a helyzet a szarvassal, az én esetemben? Ugyanaz, és legyen bármilyen kicsi, megtörténhetett.”

Da Matta - bár maga az ütközés kimaradt neki - fel tud idézni részleteket a saját balesetéből. „Mivel nincsenek képek az esetről, elmondom, hogy mire emlékszem. Szerencsés voltam, hogy egy kettes sebességi fokozatban bevehető kanyarban ütöttem el az állatot, olyan 130 km/h-nál. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy valami nekiment az első szárnyamnak. Semmi másra. Teljesen kiesett, hogy mi történt ez után, de még emlékszem az állatra a pályán. Az ütésnek köszönhetően megduzzadt az agyam, és egyre nagyobb lett a nyomás a koponyámon belül. Ezért fel kellett nyitni azt, és megnézni, hogyan reagál az agyam - másfél hónapig nyitva volt a koponyám.”

A brazil azt is elmondta, hogy felépülése után nem tapasztalt semmi olyasmit, amit a balesetben szerzett sérülésére fogott volna. „Nem történt semmi, ennek megerősítésére pedig rengetegszer megvizsgáltak Brazíliában és az USA-ban is. Azt mondták, 100%-os állapotban vagyok. Dr Steve Olvey, aki általában ellenőrzi a pilótákat, azt mondta, hogy bármit csinálhatok, a bokszolást kivéve. E nélkül pedig azért tudok élni!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: