DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Rossi már nagyon a Haas pilótája akar lenni

Az amerikai pilóta ismét jelzett az F1-hez 2016-ban csatlakozó Haas felé, hogy reméli, GP2-es remek formája honfitársai listájának élére repíti majd, és bemutatkozhat a száguldó cirkuszban.

A belga GP2-es hétvége sprintfutamán Alexander Rossi két év után diadalmaskodott ismét, s habár a hungaroringi forduló nem jött össze neki, elmondható, hogy stabilan teljesít, és minden versenyét erős pontszerző pozícióban zárja. Ennek köszönhetően az amerikai második helyen áll a bajnokságban az érinthetetlen Stoffel Vandoorne mögött, és úgy véli, formája bebizonyítja, hogy alkalmas a Haas F1-es csapatának egyik ülésére. Rossinak eddig két csapattal volt kapcsolata a királykategóriában, korábban tesztelt a Caterhammel és a Marussiával is, sőt, tavaly majdnem bemutatkozott utóbbi gárdánál - Max Chilton viszont mégis elfoglalhatta szokásos helyét az MR03-ban.



Az a Max Chilton, aki nemrég kijelentette, hogy újra F1-es pilóta szeretne lenni a Haasnál - vélt vagy valós tapasztalatlansága miatt azonban nem lát erre esélyt, Rossi pedig ennek ellenére is reménykedik egy ülésben. „Tárgyalásban vagyunk, de nem mondanám nagyon előrehaladottnak a folyamatot” - nyilatkozta a 23 éves kaliforniai az Autosportnak. „Egyike vagyok az általuk kinézett tíz pilótának, de senki sem tudja, hogy hol áll pontosan. Nyilván reménykedek, de nem teszek fel egy lapra mindent, mert más csapatokkal is tartjuk a kapcsolatot - a lényeg, hogy még mindig a Forma-1 az első számú célpont.”

Rossi szeretné azt hinni, hogy előkelő helyet foglal el a Haasnál, különösen spái győzelmének fényében. „A tőlem telhető legjobbat nyújtom egész évben, és úgy vélem, folyamatosan meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes. Így kell folytatni a továbbiakban is, annyiszor a dobogó tetejére kell vinnünk a csillagos-sávos lobogót, amennyiszer csak lehet, mielőtt még meghozzák a döntésüket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: