DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Maldonado lenne az előzéskirály

A Lotus egyik szeme sír, a másik nevet: Pastor Maldonado már a Q1-ben kiesett, miközben Romain Grosjean a Q3-ig jutott. A venezuelai sok helyet tervez előrelépni az F1-es futamon.

A Lotus a Kínai Nagydíj eredménye után a mezőny negyedik legerősebb csapatának kiáltotta ki magát, ehhez képest Maldonado Jenson Button, a Manorok és Danyiil Kvjat társaságában 16.-ként már az időmérő első etapjában kiesett – habár a venezuelai elrontott köre a fékrendszer hibájára vezethető vissza.

„Sajnos adódott egy problémánk, az autóból pedig nem sikerült a maximumot kihozni, ami azt jelenti, hogy olyan érzés volt, mintha hiány lenne motorerővel” – emlékezett vissza Maldonado a csapat sajtóközleményében. „Ez nem a világ vége, ezt a hibát ki kell tudnunk javítani, ezért fókuszálhatunk arra, hogy helyeket nyerjünk vissza a versenyen. Elég gumink van ahhoz, hogy másféle stratégiát alkalmazzunk, a hétvége folyamán pedig hosszú és rövid etapokon is jónak tűnt a potenciál.”



Eközben Romain Grosjean a Q3-ig jutott, Carlos Sainz Toro Rossója mögül indulhat a tizedik rajtkockából. Az időmérőn két és fél másodperccel teljesített jobb időt, mint az utolsó szabadedzésen. „Igazán büszke vagyok a csapatra, és arra, amit az FP3 és kvalifikáció között értek el. Az eddigi etapjaink alapján a hétvégéről arra számítottam, hogy hamarabb kiesek, ezért sorozatban negyedszerre a Q3-ba jutni nagyon jó érzés. Valójában azonban kissé csalódott vagyok, úgy érzem, hogy előrébb is végezhettünk volna, de hiányzott egy kis tapadás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: