24 fordulójával rekordhosszúságú volt a 2024-es Formula-1-es versenynaptár, mely az idén is változatlan mennyiségű versenyt tartalmaz.
A Ferrari monacói versenyzője úgy véli, hogy egy ennél is hosszabb szezon fenntarthatatlan lenne – Leclerc azt is kifejtette, hogy miért vélekedik így.
„Nem változott a véleményem, 24 a maximum. Én személy szerint nem vagyok túlságosan fáradt – ezt elmondtam már korábban is. A versenyzők a lehető legjobb körülmények között utaznak. A lehető legjobb körülmények között szállunk meg, illetve mindenünk megvan. Van külön csapatunk a regenerációs tevékenységekhez, nagyon sok dolog áll tehát a rendelkezésünkre ahhoz, hogy az első versenytől az utolsóig fittek legyünk” – mondta Leclerc.
„A csapattagok számára sokkal nehezebb a helyzet – ezt az F1-nek sem szabad elfelejtenie.”
Munka-magánélet egyensúly
„A magánéletem miatt szenvedek a legtöbbet, nehéz megtalálni az egyensúlyt a magánélet és a munka között.”
„Ahogy egyre több versenyre kell utaznunk, a magánéletünkre szánt idő egyre csak csökken. Másrészről viszont abban a helyzetben vagyok, hogy a családtagjaimat is el tudom vinni a versenyekre, valamint azt csinálhatom, amit a leginkább szeretek.”
„Nem panaszkodhatok, de mindezek ellenére is úgy érzem, hogy valószínűleg 24 verseny a maximum, ami még ésszerű” – tette hozzá Leclerc.