DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Webber nem tudja, mire lesz képes a Red Bull

Szerinte a Mercedes egyértelműen a legnagyobb esélyes, korábbi csapata azonban kérdőjeles. F1-es pályafutásának legnagyobb riválisáról, Sebastian Vettelről is beszélt.

Miután Sebastian Vettel a Ferrarihoz igazolt, a Red Bull két viszonylag tapasztalatlan versenyzővel áll rajthoz a 2015-ös szezonban, az istálló vezetésének súlya Daniel Ricciardóra hárul, Mark Webber honfitársára, egyben utódjára, mivel az idősebb ausztrál visszavonulása után nyílt számára hely a csapatnál. A kilencszeres futamgyőztes Webber szerint a Red Bull erős szezont futhat idén, azt viszont ő sem tudja megmondani, ez pontosan mire lehet elég.

„Nyilván a felhalmozott tudás és Daniel tapasztalata csak segíteni fogja őket. A Red Bullnál azonban egy kis hiány van a folytonosságból jelenleg. Néhány ember elhagyta a csapatot” – mondta az ausztrál Herald Sun lapnak a jelenleg WEC-ben, a Porsche színeiben versenyző Webber. Közöttük Adrian Newey-ra is gondolhatott, aki idén háttérbe húzódik, és csak ideje egy részében koncentrál a Formula-1-re.



„Ezért érdemes lesz látni, hogy műszakilag mennyire lesz jó az autó a teljes szezon folyamán, nem csupán az elején” – magyarázta a 38 éves ausztrál, aki szerint a Mercedes-uralom folytatódni fog. „A Mercedes egyértelműen a favorit. Nagyszerű szezonjuk volt tavaly, és az elejétől fogva biztosan nagyon erősek lesznek.”

Webber F1-es pályafutását emlékezetes rivalizálás jellemezte csapattársával, Sebastian Vettellel. Szerinte a német új motivációt keresve váltott a Ferrarira, és kitért arra, milyen hatást gyakorolhat ez a Red Bullra. „A határ nem ott volt, hogy ’nem fogják hiányolni Vettelt’, a határ ott volt, hogy mikor akar valami mást csinálni, más környezetben lenni. Akkor jobb valahova máshova mennie, ahol úgy érzi, többet ki tud hozni magából. Határozottan egy kérdés, hogy a csapat fogja-e érezni az ő tapasztalatának hiányát szezon közben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: