DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Michelisz-Huff csata az élen, Coronel hétvégéje véget ért

A délelőtti szabadedzést a Honda magyar pilótája zárta a legjobb idővel Vila Realban, majd délután második lett - a tűzoltónak ütköző Coronel nagyon hamar befejezte ezt a hétvégét.

Uralta a WTCC első szabadedzését Vila Realban Michelisz Norbert, a Honda magyar pilótája a gyakorlás elejétől a végéig az élen állt - meggyőző fölénnyel nyomta le a teljes mezőnyt, igaz, a második helyen csapattársa, Tiago Monteiro állt. Őket követte Björk és Huff, míg a pontversenyt vezető Catsburg kisebb hátrányban volt a tempót tekintve - Aurelien Panis a 13., Nagy Dániel a 16. helyre hozta be a Zengő Motorsport két autóját. 

Az edzés azonban egy, a pályára befutó kutya mellett Tom Coronel furcsa balesetéről marad emlékezetes, hiszen egy fékhibát követően a pálya mellett álló tűzoltónak csapódott neki - szerencsére mindenki megúszta a balesetet sérülés nélkül. A pilóta viszont az eset miatt kihagyja a hétvége hátralévő részét.

michelisz_3



A második gyakorláson is remek formában volt Michelisz, sőt, sokáig Monteiro is ott loholt mögötte, de a hajrában emelt a tempón Rob Huff és beférkőzött a Hondák közé. A korábbi világbajnok különösen a második szektorra érzett rá és néhány perccel a vége előtt megfutotta az addigi leggyorsabb kört, megelőzte Micheliszt és az élre állt. Változás már nem történt, így Norbi a délelőtti első hely után ezúttal másodikként zárt - a végén hibázott is egyet, éppen ott, ahol kicsit korábban csapattársa, Ryo Michigami is rontott. 

A magyar pilóta így is csak szűk három századdal maradt el Hufftól, míg mindenki más komoly, bő fél másodperces lemaradásban van - íme a második edzés eredménye:

123

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: