DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WTCC

WTCC: Kiderült, milyen lesz a joker-kör Vila Realban

Pályaverseny-sorozatok terén egyedülálló újítással jelentkezik a Túraautó-világbajnokság Portugáliában: a június utolsó hétvégéjén rendezett fordulón debütál a WRX-ből importált joker-kör.

A WTCC vezetősége folyamatosan dolgozik azon, hogy újabb rajongókat nyerjen meg magának, valamint mérsékelje az érdeklődés csökkenését, az idei szezon egyik legnagyobb újítását pedig egy másik sorozatból csaklizták el. Az úgynevezett joker-kör, amely egy pálya adott szakaszán kialakított alternatív útvonallal alakítanak ki, már a szezonnyitón, Marrakeshben debütált volna, de bizonyos megkötések miatt ez nem sikerült.

A megoldás így a következő versenyhétvégén, a portugáliai Vila Realban debütál majd – az után, hogy megfelelt a június 21-i vizsgálaton. „A joker-kör intézménye nagyszerűen működik a ralikrosszban, biztos, hogy ezzel a Vila Reali utcai versenyzés magasabb dimenzióba lép” – idézte a Motorsport Francois Ribeirót, a WTCC első emberét.



„Minden versenyző számára új stratégiai tényezőt jelent, és megváltoztathatja a futamok képét is. Persze ennek nem szabad a biztonság rovására mennie, ezért szorosan együttműködtünk az FIA-s kollégáinkkal és Vila Reali hatóságokkal, egy olyan útvonal megalkotása érdekében, amely passzol a követelményeinkhez, és egyúttal megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak is.”

A joker-kör alternatív útvonala a pálya végén, a 26-os kanyarnál található, a körforgalom bal oldalán, és várhatóan két másodperces időveszteséget jelent majd a pilóták számára. A mezőny az első két szabadedzés során gyakorolhatja a joker-köröket, a futamokon azonban a harmadik körig nem engedélyezett annak kihasználása.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: