Jobban belegondolva inkább a Lada kiváló teljesítménye volt a meglepő a megváltozott körülmények között. Gabriele Tarquini már régóta viccelődött nekem, hogy összeadva kb. két hetet teszteltek a Ladával a télen, és ebből 11–12 napon is esett az eső. Ennek eddig nem láttuk az eredményét, most viszont nagyon kijött, valószínűleg azért, mert Magny-Cours-ban teszteltek, ahol az aszfalt nagyon hasonló a moszkvaihoz, így pontosan tudták, hogyan kell a gumikhoz viszonyulniuk és a beállításokhoz nyúlniuk.
Amíg száraz volt a pálya, úgy alakultak a dolgok, ahogyan vártam. Péntekenés a szombati első szabadedzésen is azt éreztem, még rengeteg tartalék van bennünk, és ennek ellenére is a második helyen végeztem mindkétszer. Aztán ahogyan erősödött az eső, úgy estünk egyre hátrébb. Az első sokk akkor ért, amikor a Q1-ben kimentem a pályára, és éreztem, hogy az első abroncsokat nem tudom működésre bírni. Reméltem, hogy ezzel a többiek is hasonlóan vannak, ám amikor az általam jónak hitt körök után is azt mondta a fülemre a versenymérnököm, hogy csak hetedik, kilencedik, tizedik vagyok, akkor már sejtettem, hogy valami nagyon nem stimmel.
Így is sikerült egyedüli hondásként eljutnom a Q3-ig. Ahogyan az év korábbi szakaszaiban, úgy Moszkvában is nagyon hasonló beállításokat használtunk mindhárman, ezúttal vezetésben sikerült Monteiro és Huff elé kerülnöm, ám azt már előre tudtam, hogy a Q3-ban nem lesz esélyem előrébb lépni. A Q2-ben kiderült, hogy a vizes pályán csak a harmadik-negyedik sorozatban megtett gyors körön van kellő tapadásom, amivel jó eredményt lehet elérni, így jött össze a legjobb időeredményem is, azonban a Q3-ban csak egy lehetőség van. Ránézésre talán csalódást keltőnek tűnhetett az eredmény, de az egy hibamentes kör volt, ennél többre nem volt esély.
A Nyitó futamon jó volt a tempóm, úgy gondolom, hogy 10–12 pont is összejöhetett volna, ha nincs a boxutca-áthajtásos büntetés, aminek következtében viszont csak egy pontot szereztem. Ezért teljes mértékben vállalom a felelősséget, a csapattól is bocsánatot kértem, ugyanis tudatosan álltam fel rosszul a rajtrácsra. Esőben az ember próbálja kerülni a felfestéseket a pályán, mert ezek iszonyatosan csúsznak. Viszont olyan szűk a rajtkocka, hogy ha szabályosan beállsz, akkor az egyik kereked mindenképpen rálóg a vonalra, így könnyen kipöröghet a rajtnál. Ezt elkerülendő balra kilógtam a felfestett területről. Mivel korábban is éltem már ezzel a trükkel, és nem vették észre, most is megpróbáltam. Kiszúrták, megbüntettek, én pedig csak saját magamra lehettem mérges emiatt. Év végén tipikusan az ilyen elveszett pontok számítanak sokat, de ez most olyan szituáció volt, amiben utólag okos az ember.
Mindenképpen szerettem volna legalább egyszer felállni a dobogóra Moszkvában, így a Fő futamnak azzal a céllal vágtam neki, hogy Valentét minél előbb támadni tudjam, mert ha elöl a három Lada összeáll, utána már nehéz lett volna megbontani őket. Először persze James Thompsont kellett megelőznöm, ami nem volt könnyű menet, hiszen az első kanyar kijáratánál külső íven voltam, leszorított a rázókőre, de aztán kis kockázatvállalással sikerült lehagynom. Jöhetett Valente, akivel egy hármas kanyarkombinációban oda-vissza előztük egymást. Amikor elmentem mellette, a kanyar kijáratánál kedvezőtlen helyzetbe kerültem, kicsit össze is értünk, későn fékeztem, így lecsúsztam az ívről, ő pedig vissza tudott támadni. Ezután közel akartam maradni hozzá, mert tudtam, hogy a célegyenes végén megint lesz lehetőségem az előzésre, és ekkor már hibátlanul összejött az akció. Nagyon élveztem ezt a meccset!
Az egyre inkább felszáradó pályán Tarquinit is szerettem volna célba venni, azonban ezáltal erőteljesen elhasználtam az esőgumikat. Ezekről azt kell tudni, hogy sokkal puhább keverékek, mint a slickek, és a száradó pályán gyorsan felmelegszenek, ha erőlteti a tempót a pilóta. Nálam is ez történt, így egy idő után kénytelen voltam keresni a még vizes íveket, hogy hűtsem a gumikat, ám ekkor újra nőni kezdett a hátrányom Tarquinihez képest. Onnantól úgy voltam vele, hogy csak biztonságban hozzam be az autót a dobogóra.
A szezon felénél járunk, voltak szép és kevésbé szép pillanatok is. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az elmúlt két hétvégén megtaláltam a komfortzónámat, egyre kifinomultabban dolgozunk együtt a versenymérnökömmel is. Nyilván még mindig időre van szükség ahhoz, hogy olyan összeszokottak legyünk, mint Gergővel, de hétvégéről hétvégére javulunk, amit már az eredmények is mutatnak, hiszen tempóból már a csapattársaim előtt tudtam lenni. Nekem ezek a dolgok adnak lendületet, örülök, hogy egyre inkább előre török a Hondán belül!
