DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Lopez simán nyert a hektikus rajt után

Nem sokat érzékelt a rajt utáni kavarodásból José María López, az argentin simán behúzta az első sanghaji versenyt Yvan Muller és Sébastien Loeb előtt. Michelisz Norbert számára a rémálomszerű időmérőt egy bravúros felzárkózás követte, a Zengő Motorsport pilótája egy utolsókörös előzés után hatodikként ért célba.

Vasárnap magyar idő szerint 8:50-kor vette kezdetét az első sanghaji WTCC-futam. Az élről José María López indulhatott, Michelisz Norbi a tizenötödik pozícióból várta a rajtot. Nicky Catsburg lassan mozdult a harmadik helyről, Ma Qing Hua és Hugo Valente is beragadt, a hosszú első kanyarban többen összeütköztek. Tom Coronel, Gabriele Tarquini, Tom Chilton és Rob Huff versenye is véget ért, beküldték a biztonsági autót. López megtartotta az első helyet, mögötte Muller és Loeb következett, Michelisz Norbert nagyon jól jött ki a rajt utáni kavarodásból, már a hetedik volt.

22237_w666px_27b5e0d45f9aa820f64a0f529eb69c97



A 16 körösre duzzasztott futam a hatodik fordulóval folytatódott. Ma megkezdte a felzárkózást a mezőny végéről, féltávnál Michelisz mögött a nyolcadik volt. A magyar versenyző Nicolas Lapierre-t támadta a hatodik helyért. Tarquini autóját rendbe hozták, az olasz visszatérhetett a pályára, hogy felkészüljön a második futamra, amelyet a harmadik rajtkockából kezdhet majd – később Huff is visszaállt néhány körre. Ma kőkeményen támadta Norbit, de végül a fékek megadták magukat a kínai autójában.

Az első öt helyen álló pilóta számára unalmas verseny volt az első sanghaji, López győzött, Muller és Loeb állhatott fel még a dobogóra, mögöttük Catsburg bejött negyediknek, Bennani lett az ötödik. Michelisz Norbinak az utolsó körben sikerült elmennie Lapierre mellett, így egy bravúros hatodik helyet mentett. A hármas győzelemnek köszönhetően a Citroën bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címet.

Az első futam végeredménye:

 

1.

José María López

Citroën

 

2.

Yvan Muller

Citroën

2.428

3.

Sébastien Loeb

Citroën

3.379

4.

Nicky Catsburg

Lada

8.905

5.

Mehdi Bennani

Citroën

13.912

6.

Norbert Michelisz

Honda

16.774

7.

Nicolas Lapierre

Lada

17.394

8.

Tiago Monteiro

Honda

20.662

9.

Hugo Valente

Chevrolet

22.575

10.

Stefano D'Aste

Chevrolet

26.361

11.

Ma Qing Hua

Citroën

4 kör

 

Grégoire Demoustier

Chevrolet

7 kör

 

Gabriele Tarquini

Honda

11 kör

 

Rob Huff

Lada

12 kör

 

John Filippi

Chevrolet

12 kör

 

Tom Chilton

Chevrolet

 

 

Tom Coronel

Chevrolet

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: