A rajtnál Lopez meg tudta tartani első helyét az őt támadó Ma Csing-Huával szemben, miközben a második pozícióból startoló hazai hős, Mehdi Bennani lassan rugaszkodott el, és Sebastien Loeb is legyorsulta őt a szűk egyenesben, hogy az első kanyar után már a harmadik dobogós helyen tartózkodjon.

Michelisz Norbert a 7. helyről startolva hamarosan a 8.-ra csúszott vissza, miután kénytelen volt megadni magát a rajtbüntetése után előretörő Yvan Mullernek. A négyszeres bajnok ezt követően célba vette a két gyári Hondát, és előbb megelőzte Gabriele Tarquinit, majd miután kettőjük között szoros szendvicsben autózott néhány körig, áthámozta magát Tiago Monteirón is. Ezzel megszerezte az ötödik pozíciót, ám a többiek ekkor már messze jártak előtte.
Az élen Lopez nem tudott túlságosan eltávolodni Ma autójától, akkora előnye viszont végig volt, hogy a kínai ne tudjon rá támadást mérni. Nem úgy a 3. és a 4. helyen, hiszen Bennani végig küzdött azért, hogy hazai pályáján ne csak a privát, hanem az összetett értékelés dobogójára is felállhasson. Egy alkalommal meg is támadta Loeböt, ám végül csak a sikánt megkerülve tudta véghezvinni előzési manőverét, így a büntetés elkerülése érdekében vissza kellett adnia a pozícióját, végül pedig be kellett érnie a negyedik hellyel.
Muller tette teljessé a Citroen-ötösfogatot, őt pedig a Hondák követték szép sorban a célban Monteiro, Tarquini és Michelisz személyében. A Zengő Motorsport pilótája így a 8. helyért újabb pontokat szerzett, noha ő volt a leghátrébb végző hondás azon közül, akik elrajtoltak, hiszen Rickard Rydell után Dusan Borkovic is visszamondta a részvételt.
A verseny egyik nagy vesztese Tom Coronel volt, aki a Tom Chiltonnal való ütközés után törött első felfüggesztéssel parkolta le Chevrolet-jét a pálya mellett.
Lopez három futam alatt idei második győzelmét szerezte, ezzel tovább növelve előnyét a bajnokságban. Michelisz a Yokohama-kupa értékelésében a második lett Bennani mögött.
Az első verseny végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Idő | Kör |
| 1 | José María LÓPEZ | Citroën Total WTCC | 24:31.802 | 14 |
| 2 | MA Qing Hua | Citroën Total WTCC | 0.942 | 14 |
| 3 | Sébastien LOEB | Citroën Total WTCC | 4.492 | 14 |
| 4 | Mehdi BENNANI | Sébastien Loeb Racing | 5.405 | 14 |
| 5 | Yvan MULLER | Citroën Total WTCC | 21.617 | 14 |
| 6 | Tiago MONTEIRO | Castrol Honda WTC Team | 22.986 | 14 |
| 7 | Gabriele TARQUINI | Castrol Honda WTC Team | 23.41 | 14 |
| 8 | Norbert MICHELISZ | Zengő Motorsport | 24.799 | 14 |
| 9 | Stefano D'ASTE | Münnich Motorsport | 26.904 | 14 |
| 10 | Tom CHILTON | ROAL Motorsport | 30.552 | 14 |
| 11 | Rob HUFF | LADA Sport Rosneft | 35.044 | 14 |
| 12 | James THOMPSON | LADA Sport Rosneft | 45.222 | 14 |
| 13 | Mikhail KOZLOVSKIY | LADA Sport Rosneft | 53.65 | 14 |
| 14 | John FILIPPI | Campos Racing | 54.397 | 14 |
| Kiesett: | ||||
| Hugo VALENTE | Campos Racing | 11 | ||
| Grégoire DEMOUSTIER | Craft-Bamboo Racing | 8 | ||
| Tom CORONEL | ROAL Motorsport | 1 |