DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

Ma Csing-hua lett a Citroen negyedik pilótája

A tavaly második WTCC-futamát megnyerő Ma Csing-Hua lett a Citroen gyári WTCC-csapatának negyedik versenyzője - a kínai pilóta minden fordulón részt vesz majd a 2015-ös szezonban.

A korábban a HRT F1-es csapatának tesztelő kínai pilóta 2014-ben öt hétvégén is ott volt a Citroennel, ráadásul már második futamát sikerült megnyernie Oroszországban. Ezt még egy második hely követte hazai pályán, Sanghajban, és a legtöbben úgy gondolták, hogy Ma a Sebastien Loeb Racing csapatát fogja erősíteni ettől az évtől, Mehdi Bennani csapattársaként. Nem így lett, a 27 éves versenyző a gyári csapatnál küzdhet a jobbnál jobb pozíciókért, a világbajnok José Maria Lopez, Yvan Muller és Sebastien Loeb mellett.



„Tavaly számtalan versenyzőt teszteltünk annak érdekében, hogy megtaláljuk az egyetlen ideálisat, aki vezetheti majd a Citroen WTCC-autóját 2015-ben” – idézte Yves Matton csapatfőnököt a touringcartimes.com. „A döntésünk a tavalyi második orosz futam után körvonalazódott, amelyet Mának sikerült megnyernie. Azt reméljük, hogy építeni tud a tavalyi versenyeken megszerzett tapasztalatára.”

Az érintett így nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok, hogy folytathatom a versenyzést a Citroennel. Amikor megérkeztem, már a család tagjának éreztem magam, és az itt töltött időm alatt rengeteget sikerült tanulnom a csapattól és a versenyzőktől. Az, hogy minden versenyen rajthoz állhatok, új lépést jelent a karrieremben. Tudom, hogy a Citroen számít rám, és mindent megteszek azért, hogy a legjobbamat nyújtsam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: