Hiába telt el hat hét a japán és kínai versenyhétvége között, amikor megérkeztünk Sanghajba, még élénken éltek bennem a szuzukai győzelem emlékei. Emiatt csak még rosszabb érzés volt a szabadedzés után szembesülni azzal, hogy ezúttal csak a második futamon lesz sanszunk odaérni a dobogó környékére.
Túl nagy lett volna a kockázat
Bár az időmérőt már két lábbal a földön járva vártam, a több mint egy másodperces lemaradásunk még ekkor is erős pofon volt. Reméltem, hogy oda tudunk érni az első két sorba, de végül be kellett érnünk a hetedik hellyel. Csak az tudott vigasztalni, hogy a legjobb hondásként zártuk az időmérőt. És nem csak azért mi lettünk a legjobbak házon belül, mert Monteiro és Tarquini a tizedik helyre, és így a fordított rajtrácsnak köszönhetően a második futam pole pozíciójára "utazott". Ugyanis én biztosan tudom, hogy egyikőjüknek sem ez volt a célja. Monteiro eleve a gyors körének első felében hibázott sokat, az a versenyző pedig, aki tudatosan akar lassabb eredményt futni, biztos, hogy csak az utolsó egy-két kanyarban vesz vissza a tempóból. Egyébként is nagy kockázatot jelentett volna úgy a tizedik helyre játszani, hogy erőből eleve csak a 6-10. hely közé jó valaki. Nekem ezért sem jutott eszembe ez a taktika, hiszen már csak az összetett miatt is a biztos pontszerzés lebegett a szemem előtt.
Három pontba kerülő hiba
Az első futam tizedik helyével nagyon nem voltam elégedett. Bár szeretem az olyan időjárási körülményeket, amikor a versenyző képességeire és improvizációjára van bízva az eredményesség, nem találtam a helyem az autóban. Nem voltam elég gyors ahhoz, hogy a 8. helynél előrébb végezzek. Amiért pedig külön dühös voltam, hogy végül még ez sem lett meg, és csak tizedikként intettek le a célban. Túlságosan rámentem az előttem harcoló bolyra, és ennek következtében belassultam mögöttük. Hátulról felzárkózott rám James Thompson, aki egy váratlan manőverrel beszúrt mellém, és ezt kihasználva nemcsak ő, hanem még Tom Boardman is meg tudott előzni. Az egy dolog, hogy a futam alatt nem volt meg a kellő tempóm, de ezt a helyzetet nem kezeltem jól. Hibáztam, így meg tudtak lepni, és ez három pontomba került, ami nagyon hiányzik majd a végelszámolásnál.
Védekezésben elkopó gumi
A második futam kicsit kárpótolt az elsőért. Ez volt a hétvége egyetlen olyan pontja, amikor hellyel-közzel az a forgatókönyv valósult meg, amit előre elterveztem. Csapatutasítás ugyan nem volt, de szóban megegyeztünk a hondás vezetőséggel, hogy ha fel tudok jönni a harmadik helyre Monteiro és Tarquini mögé, megpróbálom feltartani a mezőnyt, mert ez hatalmas segítség lenne nekik. Ez szerencsére sikerült is az első 3-4 körben, miután lerajtoltam Rob Hufft. Sajnos ekkor is elkövettem egy apró hibát: védekezés közben nem figyeltem arra, hogy ne koptassam el túlságosan a bal első gumit, szűk íveket vettem, és túlterheltem a kanyarokban. Ezért hiába kapcsoltam volna rá, hogy harcoljak a futamgyőzelemért miután Tarquiniék kiautóztak egy megnyugtató előnyt, már nem volt esélyem rá. Bár valószínűleg ha jól használom a gumikat, akkor sem tudtam volna megelőzni a gyári Hondákat, mert hasonló tempóban mentünk.
Az utolsó futam előtt sajnos módosultak célok: az év végi dobogóról le kell mondanom, de Makaóban mindent megteszek azért, hogy legalább az ötödik hely meglegyen. Bízom benne, hogy a pálya ebben a segítségemre lesz, és sokkal inkább a szuzukai hétvégére hajaznak majd az erőviszonyok, mint a sanghajira.
https://michelisz.hu/
Michelisz Norbert
