Szegény kis Hondánk, Kocsi-san, úgy néz ki, mint egy súlyos beteg az intenzíven. Az autó kétméteres körzetébe csak az léphet, akinél van minimum két laptop, meg egy letölthető tartalék műhold. Óriási a nyomás az olaszokon, de rajtunk is, nem szeretünk veszíteni, egyszerűen nem áll jól. Ok, az is jól áll, de ne már! Tényleg erős segítséget kapunk most, de alvásra akkor sincs ok. Ha minden egyben lenne, már a szélvédőt takarítanánk, de ne tagadjuk, itt még nem tartunk.
Ami az időjárást illeti, elképesztő szélsőségek között telt a nap. A napsütést vihargyorsan váltotta a jégeső, ebben maximum úszóhártyás, golyóálló drónokat tesztelhetett volna mondjuk az amerikai légvédelem, amúgy annyira nem volt gáz, amennyire minden menést töröltek. Ok, a jégesőben nem mész ki, de a többi jelenséget itt Európában esős versenynek hívjuk. Valamennyire értem azért. Monzai végsebesség, óriási féktávok és betonfalak. Egy horror rendezőnek ideális helyszín. A városból kiszakított aszfaltcsík ezzel az esővel nem a legbiztonságosabb, sőt! Sorban jönnének a balesetek, betonról lepergő autók a pályán várnák a darukat a piros zászlók alatt, igen, ez is logikus, kockázatos lenne. Várjuk a holnapot, jön a napsütés állítólag, és jön az igazság pillanata. A száraz körök. Az első száraz körök.