Merhi ugyan az első helyen zárta az időmérőt, ám végül két rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartott egy másik autót a kvalifikáció során. Így Rowland rajtolt az élről, aki simán meg is őrizte pozícióját Gasly előtt a startnál.

Merhi igyekezett a nyomukban maradni a harmadik helyen, ám a bokszkiállása során autója lefulladt a garázs előtt, és bár a csapat idővel újraindította azt, a pályára ismét kihajtó spanyol tempója a bokszutcai sebességkorlátozó szintjén ragadt, így csak annyit tehetett, hogy lassú tempóval visszagurult a bokszba, hogy feladja a versenyt. Utolsó döfésként még ki is gyulladt az autója a garázsban, de csapata gyorsan eloltotta a tüzet.
A pályán eközben egy biztonsági autós periódus összerántotta a mezőnyt, de Rowland ettől sem jött zavarba és újra elkezdte kiautózni előnyét, hogy végül kényelmesen nyerje meg a szezonzárót.
Gasly a lassú bokszkiállása után Nicholas Latifi és Will Buller mögött tért vissza a pályára, akiket már nem is tudott megelőzni a dobogóért, de Merhi kiesése után az így szerzett pontok is elégnek bizonyultak számára ahhoz, hogy felugorjon a bajnoki tabella második helyére.
A 14. helyről rajtoló bajnok, Carlos Sainz Jr. eközben végig a középmezőnyben küzdött, és miután hiábavalóan támadta Norman Natót a 10. helyért, pontok nélkül zárta a szezon utolsó versenyét.
A verseny végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Hátrány |
| 1 | Oliver Rowland | Fortec Motorsports | 42:09.126 |
| 2 | Nicholas Latifi | Tech 1 Racing | 7.703 |
| 3 | William Buller | Arden Motorsport | 15.879 |
| 4 | Pierre Gasly | Arden Motorsport | 16.608 |
| 5 | Sergey Sirotkin | Fortec Motorsports | 18.752 |
| 6 | Pietro Fantin | International Draco Racing | 21.269 |
| 7 | Oscar Tunjo | Pons Racing | 21.730 |
| 8 | Matthieu Vaxiviere | Lotus | 22.349 |
| 9 | Marlon Stockinger | Lotus | 22.751 |
| 10 | Norman Nato | DAMS | 24.573 |
| 11 | Carlos Sainz Jr. | DAMS | 25.243 |
| 12 | Beitske Visser | AVF | 28.250 |
| 13 | Will Stevens | Strakka Racing | 29.809 |
| 14 | Zoel Amberg | AVF | 30.363 |
| 15 | Meindert van Buuren | Pons Racing | 31.146 |
| - | Jazeman Jaafar | ISR | |
| - | Matias Laine | Strakka Racing | |
| - | Marco Sorensen | Tech 1 Racing | |
| - | Roberto Merhi | Zeta Corse | |
| - | Roman Mavlanov | Zeta Corse | |
| - | Luca Ghiotto | International Draco Racing |