Bár még több mint egy hónapot várnunk kell rá, ráadásul a hétvégén még megelőzi azt a spái 6 órás futam, már most közzétették a Le Mans-i 24 órás teljes nevezési listáját. A „teljes” kitétel azért szükséges, mert az autóegységeket már korábban ismertették, most viszont immár mind a 62 versenygép pilótatriója is ismertté vált.
A csúcskategóriát jelentő Hypercarban 23 egység fog szerepelni a legendás egynapos viadalon: a teljes szezont futó 19 autó mellé csatlakozik még egy második Lamborghini, plusz két Cadillac, valamint egy hatodik Porsche is. Összesen amúgy kilenc gyártó képviselteti majd magát: az említetteken kívül a címvédő Ferrari, a világbajnok Toyota, az átalakított autóval támadó Peugeot, valamint az újonnan beszállt BMW, Alpine és az Isotta Fraschini.
Az LMGT3-ban úgyszintén 23 autót láthatunk, itt Ferrariból lesz plusz három, valamint Fordból és McLarenből plusz egy-egy az állandó WEC-mezőny mellett. Az LMP2-es kategória viszont teljes egészében csak Le Mans-ra érkezik, hiszen az Endurance-vb mezőnyéből helyhiány miatt kiszorultak: a géposztályban összesen 16 autót láthatunk majd.
A versenyzői névsor is igen veretes: korábbi Le Mans-győztes egész sora mellett számos ex-F1-est is találunk a rajtrácson – bár a Porschénél végül nem vetik be a néhány hete velük tesztelő Sebastian Vettelt –, de az LMGT3-ban Valentino Rossi is megejti debütálását az ikonikus 24 óráson.
A Le Mans-i 24 órás autóverseny teljes 2024-es nevezési listája ide kattintva böngészhető!