DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 3. péntek
USA

Ganassi szívesen látná az IndyCarban Bottast

Nem zárta ki egy héttel ezelőtt az USA Nagydíj előtt Valtteri Bottas, hogy egyszer kipróbálja az IndyCart is, Chip Ganassi pedig nem várt sokáig, azonnal jelezte igényét a finn versenyzőre.

A Mercedestől tavaly év végén távozó pilóta idén az Alfa Romeo színeiben áll rajthoz, s az USA Nagydíjat megelőzően a Slow News Day nevű podcast vendége volt, ahol megkérdezték tőle, pályafutása végéhez közeledve szívesen kipróbálná-e Amerika első számú formulaautós sorozatát, az IndyCart.

„Gondolkoztam már ezen” – kezdte a finn. „Semmi kétségem, hogy még van pár évem az F1-ben, szerintem még mindig adhatok néhány dolgot ennek a sportnak, de valóban gondoltam már erre a lehetőségre. Az IndyCar valóban érdekes számomra, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”



A finn szavaira hamar válaszolt Chip Ganassi, akinek csapatát az elmúlt hetekben már szóba hozták Kimi Raikkönennel és Nicholas Latifivel is. Bottas azt azonban leszögezte, hogy még csak egy több szezonra szóló megállapodás első évében tart az Alfa Romeóval.

„Egyelőre nem valódi opció az IndyCar, de valamikor az lehet Ki tudja?” - tette hozzá a tízszeres F1-es futamgyőztes versenyző. Amennyiben egy ötszavas tweet állásajánlatnak minősül, Valtteri Bottasnak máris lehet egy helye a tengerentúli szériában, ugyanis Chip Ganassi azt írta a közösségi oldalon, hogy „adják meg neki a számomat.”

Azt már tudni lehet, hogy az idei Indy 500 nyertese, Marcus Ericsson marad a csapatnál, ahogyan a hatszoros bajnok, 2022-es ezüstérmes Scott Dixon iés a 2021-es győztes Alex Palou is. A hírek szerint a Ganassi jövőre is négy teljes értékű versenyzőt indítana az IndyCarban, megfejelve ezt egy extra autóval az Indy500-ra, így 2024-re nézve, akár ki is nézhet Bottasnak egy amerikai ülés, már ha ő is úgy érzi, hogy eljött az ideje.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: