DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Alex Palou: Sosem voltam még ilyen helyzetben

Értetlenül áll a történtek előtt az IndyCar címvédője miután egyszerre két csapat is bejelentette őt a következő szezonra. Alex Palou igyekszik kizárni ezt a témát, és a feladataira koncentrálni.

Fura helyzetbe került az IndyCar címvédője. Alex Palou jelenleg a Chip Ganassi Racing versenyzője, csapata pedig kedden hivatalos közleményben jelezte, hogy a spanyol versenyzőt a 2023-as szezonra is megtartják, ám ezt később a 25 éves pilóta cáfolta meg, majd nem sokkal ezek után a McLaren jelentette be őt a jövő évre.

Utóbbit már Palou is megerősítette, akit meglepetésként ért a Ganassi bejelentése, ugyanakkor eleinte nem igazán szerette volna kommentálni az ügyet. „Megértem, hogy ez a dolog szuperül foglalkoztat titeket, én is ugyanezt tenném a helyetekben, de semmi mást nem tudok hozzátenni ahhoz, amit mondtam. Nem fogok többet elárulni arról, amit már elmondtam” – jegyezte meg a hétvégi torontói fordulót megelőző sajtótájékoztatón.

A fiatal pilóta végül mégis elmondott pár dolgot a helyzettel kapcsolatban, de ezek után is igyekezett óvatosan fogalmazni. „Még mindig boldog vagyok ott, ahol vagyok, továbbra is nagyon elkötelezettek vagyunk, hogy megpróbáljuk megnyerni ezt a bajnokságot, ahogy az első futam óta, és boldog vagyok a csapattal, a legénységemmel, a csapattársaimmal, mindennel. Szóval semmi sem változott. Sem a pénz, sem valami más konkrét dolog. Most csak erre a bajnokságra koncentrálunk, amit meg kell próbálnunk megnyerni” – mondta Palou, akit természetesen arról is kifaggatták, hogyan oldódik majd meg a helyzete.



 

„Őszintén? Fogalmam sincs! Úgy értem, sosem voltam még ilyen helyzetben. Tudom, hogy a Chip Ganassi, mindenki, aki körülöttem van és én is, mindannyian profik vagyunk, ugyanazt akarjuk, ami a győzelem. Ennyi az egész” – folytatta a 2021-es szezon bajnoka, aki az NBC kérdésére válaszolva elmondta, már beszélt erről a Ganassi tulajdonosával, mindketten profin viselkedtek, és nem érzi úgy, hogy a történtek hatással lennének a teljesítményére.

„Ez nyilvánvalóan nem ideális, de velem minden rendben van. Egy harcos vagyok, ez nem fog megállítani. Ha az emberek azt hiszik, hogy ez hatással lesz rám a pályán vagy ilyesmi, akkor nem tudják, ki vagyok. Minden rendben van, velem, és a csapattal is. A győzelem a célunk a 10-es autóval. Egyértelmű, hogy a kamerák rám szegeződnek, ami megnehezíti a dolgomat, de a nap végén én egy versenyző vagyok, ez az egyetlen dolog, amihez értek, és ez egyáltalán nem fog negatívan befolyásolni a teljesítményemet illetően. Talán épp ellenkezőleg, mindenki a 10-es rajtszámra fog majd figyelni, de ez nem fog befolyásolni minket” – zárta gondolatait Palou.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: