DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Power a 16. helyről előretörve nyert Detroitban

Az utolsó körökben drámaian fogyott az előnye, de megőrizte az első helyet az ausztrál, aki ezzel hét forduló alatt a hatodik különböző győztes lett az IndyCar 2022-es szezonjában.

Nem pihent az IndyCar mezőnye a 106. indianapolisi 500 mérföldes után sem, hiszen a hétvégén Detroitban volt jelenésük a versenyzőknek. A pole-pozícióból Josef Newgarden indulhatott, aki meg is őrizte a vezetést a start után, míg mögé Simon Pagenaud és Helio Castroneves zárkózott fel Takuma Sato megelőzése után. Két versenyzőre volt azonban igazán érdemes figyelni már a verseny elején is: Alexander Rossira, aki már az ötödik körben kiállt kereket cserélni, valamint a 16. kockából indulva parádésan felzárkózó Will Powerre.

power-indycar-detroit



Utóbbi a tizedik körben már a negyedik helyen haladt, majd négy körrel később már a vezetést is átvette Newgardentől. Az ausztrál a két bokszkiállása során is megtartotta az első helyet, a lágyabb abroncsokat pedig az utolsó etapjára hagyta. Ekkor 16 másodperc fórja volt a háromkiállásos taktikán lévő Rossival szemben, aki azonban az utolsó körökben rohamtempóban közelített rá a tartósabb gumikon.

Végül azonban Power egy másodpercet megőrzött az előnyéből és megnyerte a detroiti versenyt, ezzel ő lett az idei hatodik különböző győztes, nem mellesleg a Chevrolet századik diadalát aratta. Rossi lett a második, Scott Dixon pedig a harmadik, míg a pole-pozíciós Newgardennek be kellett érnie a negyedik hellyel. Power ráadásul sikerével újra átvette a vezetést a bajnoki tabellán az Indy500-győztes Marcus Ericssontól, aki hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, de lőtávon belül van még a Detroitban ötödik és hatodik helyen befutó Pato O’Ward és Alex Palou is.

A futam végeredménye:

1. Will Power Team Penske  
2. Alexander Rossi Andretti Autosport 1.0027
3. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 7.1239
4. Josef Newgarden Team Penske 10.6716
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren SP 11.2348
6. Alex Palou Chip Ganassi Racing 14.9056
7. Marcus Ericsson Chip Ganassi Racing 40.8996
8. Colton Herta Andretti Autosport 41.1286
9. Simon Pagenaud Meyer Shank Racing 41.2942
10. Felix Rosenqvist Arrow McLaren SP 42.8774
11. David Malukas Dale Coyne Racing with HMD 45.8916
12. Conor Daly Ed Carpenter Racing 51.1769
13. Takuma Sato Dale Coyne Racing 52.2162
14. C.Lundgaard Rahal Letterman Lanigan Racing 1'12.7763
15. Jack Harvey Rahal Letterman Lanigan Racing 1'28.2411
16. R.Van Kalmthout Ed Carpenter Racing 1 kör
17. Romain Grosjean Andretti Autosport 1 kör /9.5101
18. D.Defrancesco Andretti Autosport 1 kör /41.7691
19. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /50.0545
20. Dalton Kellett A.J. Foyt Enterprises 1 kör /1'19.5844
21. Santino Ferrucci Juncos Hollinger Racing 2 kör /5.3717
22. Jimmie Johnson Chip Ganassi Racing 2 kör /45.0758
23. Tatiana Calderón A.J. Foyt Enterprises 2 kör /47.5719
24. Kyle Kirkwood A.J. Foyt Enterprises  
25. H.Castroneves Meyer Shank Racing  
26. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: