DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Hülkenberg sikeresen tesztelt az IndyCarban

Sokan kedvelik, de igazán egyszer sem sikerült nagyot alkotnia Nico Hülkenbergnek a Formula-1-ben. Úgy tűnik, Romain Grosjean után egy újabb, kissé lesajnált versenyző találhatja meg helyét.

Az elmúlt napokban az Arrow McLaren SP színeiben sikeres tesztelésen esett túl Nico Hülkenberg a Barber Motorsports Parkban. Rendkívül élvezte a vezetést, ám a hosszú kihagyás után egyértelműen érzi, ismét irány az edzőterem, mert fizikálisan nehéz lesz tartósan uralnia ezt a „szörnyet”.

Tavaly még beugróként több ízben is láthattuk az akkor még Racing Point néven futó istállónál, ám idén már ezek sem jöttek, így kijött kissé a gyakorlatból, leginkább fizikailag érzi a visszaesést. „Már egy teljes éve, hogy nem ültem versenyautóban. Nagyon jó érzés volt újra egy ilyet vezetni. Egyértelműen nagymértékben különbözik a Formula-1-es autóktól az IndyCar, a hang, az üléspozíció, az érzet, tényleg minden más” – idézi Nico Hülkenberget a Racer szakoldal.

Hülkenberg máris élvezte a vezetést az új autóval, de fizikálisan vissza kell hoznia magát


„Csak kapkodtam a fejem, de úgy érzem, jó és sikeres napot zártam, a saját szemszögemből nézve mindenképpen. Boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam tesztelni. 100 kört tettem meg, a délelőtti teendők érdekesek voltak, most először volt alkalmam kipróbálni az itt használt szélvédős védelmet. Emiatt nem túl sok friss levegő jut a pilótafülkébe, ezzel volt egy kis bajom eleinte. Nem is számítottam arra, hogy azonnal tökéletesen jól fogom érezni magam egy számomra teljesen ismeretlen autóban és környezetben.”

„Nagyjából a nap közepén éreztem, hogy végre elindultam felfelé, sokkal inkább belekerültem a megfelelő kerékvágásba. Rögtön el is kezdtem szállítani a jelentősen jobb köridőket és folyamatosan javult a teljesítményem. Az viszont nem kérdés, hogy gyorsan az edzőterem felé veszem majd az irányt, annyit mondhatok, hogy kormányzás szempontjából ezek igazi szörnyeteg gépek.”

„A G-erők talán nem hatnak annyira kiemelkedő mértékben, mint a Formula-1-ben, de a kormányzás sokkal nehezebb, sokkal jobb fizikumra lesz szükségem, hogy uralni tudjam ezt az autót. A kiállások is furcsák még, itt ugye egy alacsonyabb fal mögött dolgozik a csapat, de a profi munkamorál hasonlít ahhoz, amit a Formula-1-ben megszoktam” – tette hozzá Hülkenberg.

2022-re már elkelt az Arrow McLaren SP mindkét versenyzői ülése, de 2023-ra megnőnek Hülkenberg esélyei az indulásra, mivel az istálló másfél év múlva már három versenyautóval tervez az IndyCarban.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: