DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Megjött az Indy 500 nevezési listája

Az IndyCar állandó mezőnye, Alonso és Castroneves a 33 fős névsoron az augusztus 23-i versenyre: a létszám azt jelenti, hogy az időmérőn senkinek sem kell aggódnia a sikertelen kvalifikáció miatt.

A 2020-as Indianapolis 500 nevezési listáján 33 név szerepel: köztük 15 amerikai zászló alatt versenyző és 18 külföldi pilóta, köztük a Speedwayn harmadszor rajthoz álló spanyol Fernando Alonso a McLarennel SP-vel. Nyolc korábbi győztes szerepel, a legeredményesebb a háromszor nyertes Helio Castroneves, aki 2017-ben versenyzett utoljára az IndyCar teljes szezonjában, azóta csak az 500 mérföldesen áll rajthoz. A motorszállítók megoszlása szinte egyenlő, 17 autót Chevrolet, 16-ot Honda hajt.

Az eddig bejelentett indulók mellett két versenyző részvételét erősítette meg a nevezési lista, a 2011-es második helyezett J.R. Hildebrand, valamint a tavaly bemutatkozó Ben Hanley indulását. Ezzel Oriol Servia és Stefan Wilson szereplésének esélyei meghiúsultak. Múlt héten a Top Gun Racing, amely R.C Enersonnal indult volna, bejelentette visszalépését főszponzora kihátrálása miatt.



Az Indy 500 rajtrácsán tradicionálisan 33 hely van: mivel ugyanennyi a nevezők száma, a sereghajtóknak nem kell aggódniuk az időmérőn, mindenki kvalifikálni fog a versenyre. Egy éve épp Alonso élte át pályafutása egyik legnagyobb kudarcát Indianapolisba, mikor nem jutott be a rajtrácsra a McLaren felkészületlen projektjével. A fiaskó ellenére a csapat változatlan maradt, ám ezúttal egy egészen más McLarenről van szó: a Schmidt Peterson Motorsportsszal összefogva mezőny állandó tagjává váló formáció már több dobogós helyezést gyűjtött.

A 2020-as – koronavírus-világjárvány miatt kényszerűen nézők nélkül zajló – indianapolisi 500 mérföldes verseny sűrített menetrenddel zajlik: szerdán, augusztus 12-én kezdődnek az edzések, a hétvége, augusztus 15-16. lesz az időmérőké, augusztus 23-án pedig sor kerül az ikonikus futam 104. kiadására.

Az Indy 500 nevezési listája:

Rsz Versenyző Nevezés Csapat Motor
1 Josef Newgarden Shell V-Power Nitro Team Penske Team Penske Chevrolet
3 Helio Castroneves Pennzoil Team Penske Team Penske Chevrolet
4 Charlie Kimball Tresiba/A.J. Foyt Racing A.J. Foyt Enterprises Chevrolet
5 Pato O'Ward Arrow McLaren SP Arrow McLaren SP Chevrolet
7 Oliver Askew Arrow McLaren SP Arrow McLaren SP Chevrolet
8 Marcus Ericsson Huski Chocolate Chip Ganassi Racing Chip Ganassi Racing Honda
9 Scott Dixon PNC Bank Chip Ganassi Racing Chip Ganassi Racing Honda
10 Felix Rosenqvist NTT DATA Chip Ganassi Racing Chip Ganassi Racing Honda
12 Will Power Verizon 5G Edge Team Penske Team Penske Chevrolet
14 Tony Kanaan ABC Supply A.J. Foyt Racing A.J. Foyt Enterprises Chevrolet
15 Graham Rahal United Rentals Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
18 Santino Ferrucci SealMaster Dale Coyne Racing w/ Vasser Sullivan Honda
20 Ed Carpenter United States Space Force Ed Carpenter Racing Chevrolet
21 Rinus VeeKay SONAX Ed Carpenter Racing Chevrolet
22 Simon Pagenaud Menards Team Penske Team Penske Chevrolet
24 Sage Karam DRR WIX Filters Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet
26 Zach Veach Gainbridge Andretti Autosport Honda
27 Alexander Rossi NAPA Auto Parts/AutoNation Andretti Autosport Honda
28 Ryan Hunter-Reay DHL Andretti Autosport Honda
29 James Hinchcliffe Genesys Andretti Autosport Honda
30 Takuma Sato Panasonic/PeopleReady Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
41 Dalton Kellett K-Line USA/A.J. Foyt Racing A.J. Foyt Enterprises Chevrolet
45 Spencer Pigot RLL w/ Citrone/Buhl Autosport Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
47 Conor Daly United States Air Force Ed Carpenter Racing Chevrolet
51 James Davison Jacob Construction/Tilson HR Dale Coyne Racing w/ Rick Ware Racing, Byrd & Belardi Honda
55 Alex Palou Dale Coyne Racing w/ Team Goh Dale Coyne Racing w/ Team Goh Honda
59 Max Chilton Gallagher Carlin Carlin Chevrolet
60 Jack Harvey AutoNation/SiriusXM Meyer Shank Racing Honda
66 Fernando Alonso Ruoff Arrow McLaren SP Arrow McLaren SP Chevrolet
67 J.R. Hildebrand DRR Salesforce Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet
81 Ben Hanley DragonSpeed USA DragonSpeed USA Chevrolet
88 Colton Herta Gleaners Food Bank of Indiana Andretti Harding Steinbrenner Autosport Honda
98 Marco Andretti U.S. Concrete / Curb Andretti Herta Autosport w/ Marco & Curb-Agajanian Honda
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: