DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Norris Amerikába vágyik, bejelentkezett az Indy 500-ra

A McLaren fiatalja látókörében nem csak a Formula-1 szerepel. Virtuálisan már megmérette magát az IndyCarban, a jövőben valamikor a valóságban is megtenné.

Lando Norris és az IndyCar között kapcsolódási pont a McLaren, amely az F1-ben és az amerikai szériában is érdekelt. A fiatal brit pilóta a kényszerszünetben zajló virtuális IndyCar-futamra kapott meghívást, és a komplett állandó mezőnyt legyőzve meglepetésre meg is nyerte a mérkőzést, a szimulátor után pedig egy valódi versenyhez is megjött a kedve. Ha pedig IndyCar, elsősorban a fő attrakció, az Indy 500 jut a többség eszébe.

„Mindenekelőtt szeretnék újra versenyezni, ami mindannyiunk számára, nem csupán az F1-nek, az IndyCarnak, hanem mindenkinek a legjobb lenne. Mind újra autóba akarunk ülni, hogy mehessünk. Amikor ez megtörténik, remélem, hogy hamarosan, akkor először is munkámra és karrieremre kell fókuszálnom. Remélhetőleg egyszer majd lehetőségem lesz egy IndyCart is vezetni” – idézi a RaceFans Norrist.

 



Bár még csak 20 éves, már belekóstolt más kategóriákba a Formula-1-en és a hagyományos utánpótlás-bajnokságokon kívül: „Vezettem pár különféle autót a Formula-1-be kerülésem előtt. A daytonai 24 óráson LMP2-vel indultam. Szeretnék felfedezni mást is, bár nem most, mert egyelőre a Formula-1-re kell összpontosítanom. De valamikor a jövőben, legyen az az Indy 500, egy alkalmi verseny vagy valami más, szeretném, ha lehetőségem lenne Amerikába menni. Ezt észben fogom tartani a jövőben.”

Az austini pályán tartott e-sport futamot megnyerő Norris virtuálisan már most rajthoz állhat Indianapolisban, jó esély van rá, hogy az IndyCar által szervezett következő versenyen is jelen lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: