Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 2. csütörtök
USA

Schmidt: Az IndyCar rajongói megérdemlik Alonsót

A McLaren új IndyCar-csapatának résztulajdonosa, Sam Schmidt szerint az IndyCarnak szüksége van Fernando Alonso jelenlétére az Indy 500-on, sőt meg is érdemli a sport, hogy részt vegyen a spanyol.

Már mindenki szinte biztosnak tartotta, hogy Fernando Alonso annak dacára, hogy a Mclaren saját IndyCar-csapatot alapított, az Andretti Motorsporttal fog majd indulni a legendás Indy 500-as versenyen.

Azonban a hírek arról szólnak, hogy a Honda megvétózta Alonso szerződtetését, miután rendkívül rossz viszony alakult ki a spanyol versenyző és a japán gyártó között a 2015 és 2017 közti időszakban, amikor a Honda volt a McLaren motorszállító partnere.

Ezeknek a pletykáknak adhat további táptalajt, hogy Alonso azt mondja, a média kitalált személyiségi jegyekkel ruházta fel őt, ráadásul ma már sajnálja azon 2015-ös kijelentését, mikor a Honda hazai versenyén, a Japán Nagydíjon GP2-esnek titulálta az erőforrást.



Valóban felettébb érdekes, hogy Alonso pont most kezdett ekkora pálfordulásba, azonban az Arrow McLaren SP-Chevrolet résztulajdonosa, Sam Schmidt úgy gondolja, hogy ez egy nagy lehetőség is a Chevrolet-motoros csapatok számára, hiszen megszerezhetik Fernando Alonsót a legendás 500 mérföldesre.

„Mi arra koncentrálunk, hogy a két fiatal pilótánknak a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani” – utalt Patricio O’Wardra és Oliver Askew-ra Schmidt az Autosport oldalán. „Még nem hoztuk meg a döntést, hogy szeretnénk-e egy harmadik autót Indyben, de arra számítunk, hogy Alonso nem lesz már elérhető addigra.”

„Ez viszont egy hatalmas lehetőség a Chevrolet-nak, hiszen ha Fernando indulni akar, ez azt jelenti, hogy egy Chevy-motoros autót fog vezetni. Persze úgy is dönthet, hogy megfelelő ajánlat hiányában idén mégsem vesz részt a versenyen.”

„Viszont az igazság az, hogy ő egy istenadta tehetség és az IndyCar rajongóinak látniuk kell őt versenyezni, sőt, megérdemlik, hogy lássák a spanyolt! Mint az IndyCar híve, én is szeretném, ha indulna Indyben, hiszen a srác már megmutatta 2017-ben, hogy képes megnyerni a viadalt, ha a megfelelő eszközök a rendelkezésére állnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?