DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Hazugságokat terjesztettek rólam

Sokan azt állítják, az F1 kétszeres bajnoka nem csapatjátékos, ő azonban a legkevésbé tartja önzőnek magát: emlékeztet, hogy a pénzjutalmakat is szétosztotta szerelői között. Azért csak nem kérhet bocsánatot, hogy jobb volt csapattársainál.

A spanyol kapcsán gyakran emlegetik, hogy generációjának egyik, ha nem legjobb versenyzője, ám nem jó csapatjátékos, aki bomlasztja az egységet. A kétszeres világbajnok zokon veszi az ilyen kijelentéseket, mivel nem tartja magát egocentrikusnak, derült ki az F1 Racingnek adott nagyinterjúból – amelyben 2021-es visszatérési szándékát is egyértelműen hangoztatta.

„Hallottam egyeseket, akik azt mondták, önző voltam a pályafutásom során” – mondta el a lapnak. „A Ferrarinál és más csapatoknál mindig megosztottam a prémiumot a szerelőimmel. Úgy gondoltam, ha dobogóra állok vagy nyerek, az nem csupán az én érdemem, hanem csapatmunka.”

„Ezért ha nyertem harmincezer dollár bónuszt, osztoztam rajta a csapatommal. Ha én csatlakozom egy projekthez, 100 %-osan elkötelezem magam mellette, az életem is a csapatnak és a tagjainak szentelem. Ők ezt elismerik. Az utolsó tulajdonságom, hogy önző vagyok. Mi az oka, hogy jobban teljesítettem, mint a csapattársaim? Ezért nem kérhetek bocsánatot.”



Alonso felhozott egy esetet, amely még mindig piszkálja: a 2012-es bajnoki címet eldöntő futamot követően – melyen Sebastian Vettellel szemben elbukta a végső sikert – a média egy fotóval illusztrálta, mennyire összetörte őt a kudarc. Pillanatnyi testbeszédének azonban egyáltalán nem az volt az oka, amivel magyarázták. (A cikket a szóban forgó Brazil Nagydíjon készült képpel illusztráltuk, de az említett pillanatról nem találtunk fotót a rendelkezésünkre álló archívumban.)

„Hazugságokat is emlegetnek a karrieremmel kapcsolatban, melyek nem igazak. Kiszálltam az autóból és Felipét kezdtem keresni, aki valamilyen okból kifolyólag nem tudta abbahagyni a sírást. Épp a szerelőivel és a feleségével volt, én pedig vártam, hogy megnézzem, jól van-e. Az volt a sztori, hogy megdöbbentem vagy csüggedt voltam az eredmény miatt. Nem, nem hatott meg ennyire a dolog. Felipét szerettem volna megölelni” – állította Alonso, hogy nem viselte meg a brazil verseny és a szezon eredménye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: