DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Sato ámokfutása és a futam lerövidítése is kellett Power győzelméhez

Az IndyCar poconói hétvégéjén az eső is beleszólt a verseny alakulásába, ami miatt előbb le kellett inteni a versenyt, de persze a pályán is történt rengeteg akció. Például egy tömegbaleset, amit Sato idézett elő.

Miután az időmérőt elmosta az eső, a versenyzők rajtsorrendjét a bajnokság állása határozta meg az IndyCar poconói oválfutamára készülve. Így Josef Newgarden lehetett volna a legjobb pozícióban, őt azonban gyakorlatilag rögtön megelőzte Indy 500-győztes csapattársa, Simon Pagenaud. Még rosszabbul járt Alexander Rossi a zöld zászló meglengetése után, akit rögtön az első métereken Will Power, Scott Dixon és Ryan Hunter-Reay is lehagyott, valamint jöttek mellette mások is, előzésre készen.

Alig néhány méterrel később Rossi még rosszabbul járt, amikor Sato is mellé ért, belső oldalán pedig Ryan Hunter-Reay helyezkedett el: a japán túl korán kezdte befelé húzni autóját, úgy, hogy még az első tengelye volt csak előrébb az autójának, így pedig nem lehetett más a végkimenetel, mint egy baleset: Sato buta manővere rátolta Rossit Hunter-Reayre így mindhárman kiestek rögtön az első kanyarban, magukkal rántva még két, teljesen vétlen szereplőt, James Hinchcliffe-et és Felix Rosenqvistet.

Az incidens:

 

Rosenqvistet az eset után kisebb, az IndyCar kommunikációja szerint nem életveszélyes sérülésekkel kellett ellátni az orvosi központban, köszönhetően annak, hogy autója az incidens következtében levegőbe emelkedett, majd miután visszaért a földre, sokáig a fal mentén csúszott. Maga a balesetet előidéző Sato autója is fejjel lefelé állt meg, de Rosenqvist előbb említett kisebb sérülésein kívül mindenki más sértetlenül szállt ki az autóból.

A rajt legnagyobb nyertese Santino Ferrucci volt, aki úgy néz ki, nagyon érzi ezeket a zavaros szituációkat, ugyanis a kettes kanyarból, tizenharmadikként rajtolva, már az ötödik helyen jött ki, előtte pedig már csak a három penskés, valamint Scott Dixon volt. Ferrucci mögött ott volt még Graham Rahal, Sebastien Bourdais, Colton Herta, valamint a két Ed Carpenter Racing-autó, magával a csapattulajdonossal, és Spencer Pigottal.

A 45 perces piros zászlós periódus után az első újraindítás nem sikerült, miután Pagenaud túl korán kezdte volna újra a versenyt, másodszorra viszont a kilencedik körben elengedték a mezőnyt. Előbb Dixon, majd Rahal és Ferrucci is leküzdötte a bajnoki éllovas Newgardent, elöl viszont a megmaradt penskés duó, Pagenaud és Power elkezdték építgetni az előnyüket a mezőny többi részéhez képest.

dixon



A bokszkiállásoknál Powernek óriási szerencséje volt azzal, hogy egyrészt utolsóként ment ki a közvetlen élmezőnyből, másrészt gyakorlatilag rögtön a maga bokszlátogatása után jött a sárga zászló, miután Spencer Pigot is falnak csapta az autóját. A következő sárga zászlós periódus Herta hibája után Scott Dixonnak jött ki a legjobban, aki, miután megnyílt a bokszutca, az élre került, az addig élen álló Power-Kimball-Daly-Kanaan négyes pedig visszaesett a hetedik-nyolcadik-kilencedik-tizedik helyre. Dixon az újraindításkor meg is tudta tartani a pozícióját, sőt, növelte előnyét a kiválóan teljesítő Ferruccihoz képest, aki pedig kiválóan védekezett Pagenaud-val szemben. A negyedik és ötödik helyre Carpenter és Power jöttek fel.

A rossz időjárás miatt innentől már csak bő 20 körig tartott a verseny, addig pedig az egész nap rettenetesen gyors Will Power vissza tudott állni az élre, sőt, végül kényelmes, több mint 5 másodperces előnnyel tudott nyerni Scott Dixon előtt. Az új-zélandi bajnoki címvédőt a végén nagyon fenyegette Pagenaud és Ferrucci, végül azonban egyikőjük sem tudott előzni, Newgardennek bajnoki éllovasként pedig csak a kármentés maradt az ötödik helyen az oválspecialista Ed Carpenter előtt. Az első körös balesetezők végül visszajöttek a pályára, Rossit 89, Hunter-Reayt 103, Hinchcliffe-et pedig 109 kör hátrányban értékelték a 18-19-20. helyen.

Power győzelmével már tizenhárom éve mondhatja el magáról, hogy minden évben nyer legalább egy futamot, ráadásul az utóbbi négy poconói futamból háromszor is őt intették le elsőként. A bajnokságot még mindig Newgarden vezeti, 535 ponttal, mögötte Rossi jön 500-zal, Pagenaud 495-tel, Dixon 483-mal és az ötödik helyen a ma győztes Power 407-tel.

A verseny összefoglalója:

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: