DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
USA

Megszorongatni sem tudta Rossit az IndyCar mezőnye

Alexander Rossi fogta magát, és már a rajtnál élre állt - innentől pedig legfeljebb a tankolásokkor és a lekörözésekkor látta őt a riválisok legnagyobb része. Rég nem látott egyoldalú győzelem született Road Americán.

A pole-pozíciót tegnap még (a sorozat történetének legfiatalabbjaként) az újonc tehetség Colton Herta szerezte meg - mögötte viszont ott sorakoztak a Road America-i rajtrácson a bajnokság nagyágyúi - Alexander Rossi, Will Power, a bajnoki éllovas Josef Newgarden, illetve még egy kicsit hátrébb Rahal, Sato és Bourdais is.

Amikor a Pace Car aztán elengedte a mezőnyt, Rossi gyakorlatilag érinthetetlennek bizonyult, és a mezőny legnagyobb része maxomum a hátát látta, vagy még azt sem - az Andretti Autosport versenyzőjéhez maximum a bokszkiállásokkor lehetett egyáltalán tisztes távolságba kerülni, ennek pedig nem lehetett más a vége, mint egy rég nem látott egyértelmű győzelem.



Az igazán izgalmas dolgokat a Road America közönsége kicsivel hátrébb láthatta, például rögtön az első körben, amikor a bajnoki címben a futam előtt még reménykedő ötszörös bajnok Scott Dixont Ryan Hunter-Reay forgatta ki. Utóbbi olcsón megúszta, Dixonnak viszont a mezőny legvégéről kellett nekiiramodnia a hátralévő majdnem teljes versenynek.

Az F1-en edződött szemeknek talán szokatlan lehetett az az intenzív csata, amit a két Team Penske-csapattárs, Newgarden és Power vívott a második helyért, ezt végül előbbi szerezte meg, de ő is majdnem fél perces hátrányban Rossihoz képest, viszont óriási lépést téve a bajnoki cím felé.

A negyedik helyen, viszonylag csendes versenyt futva Graham Rahal zárt, mögé pedig óriási felzárkózást bemutatva Scott Dixon ért fel. Dixon mögött csapattársát, Felix Rosenqvistet intették le, az elsőként rajtoló Colton Herta viszont végül csak nyolcadik lett, James Hinchcliffe mögött. A top 10-et Simon Pagenaud és Takuma Sato tették teljessé.

A verseny egy pontján kevésen múlt a baleset Herta és Pagenaud között, végül azonban mindketten megúszták annyival, hogy megjárták a bukóteret a pálya mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: