DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Daytona: Alonso lemondott volna a győzelemről

Posztapokaliptikus körülményekről számolt be a daytonai 24 órás egyik győztese, Fernando Alonso, aki a káoszt okozó esőben jobban vágyott a megszakításra, mint a futamgyőzelemre.

Özönvízszerű esőben, kaotikus körülmények között intették le az idei Daytonai 24 órás versenyt, amelyet a győztes csapat tagjaként Fernando Alonso egy ponton legszívesebben feladott volna. A spanyol a viadal legkritikusabb időszakában, az utolsó órákban is a pályán tartózkodott, amikor a körülmények a legrosszabbra fordultak: a pálya fölé komoly mennyiségű csapadék érkezett, ami lehetetlen körülményeket teremtett.

 

A zuhogó eső miatt számtalan baleset történt, a versenyirányítás egy idő után ezért piros zászlóval megszakította a futamot, bízva a javuló időjárásban. Bár az idő szinte semmit nem változott, a versenyt némi várakozás után újraindították. Az élen ekkor kiélezett küzdelem zajlott Felipe Nasr és Alonso között, ám olyan rémisztő körülmények uralkodtak, hogy azt még a sokat látott kétszeres F1-es világbajnok is vállalhatatlannak tartotta.

„Már akkor is többször bent akartam tudni a biztonsági autót, amikor a második voltam. Az utolsó öt-hét körön már senkinek nem kellett volna a pályán tartózkodnia. Szinte nulla volt a látótávolság, az egyenesben sem tudtam padlógázt nyomni, az autó bizonytalan volt, a kipörgésgátló 320km/h-nál is aktív volt, a pályán pedig különböző autók alkatrészei voltak elszórva” – idézte fel a körülményeket Alonso, aki a második, végleges versenymegszakítás előtt még megelőzte ellenfelét az első helyért. „Pusztán szerencsén volt, amikor Felipe kiszélesítette az egyes kanyart, én pedig átvettem a vezetést. Hét körrel a megszakítás előtt is rendben lett volna a döntés, pedig akkor második voltam.”

teamwtr-daytona24h-win

A győztes négyes: Kamui Kobayashi, Alonso, Renger van der Zande és Jordan Taylor


Bár a győztes Wayne Taylor Racing négy pilótával vágott neki a 24 órásnak, Alonso és társa, Jordan Taylor vállalta a legtöbb vezetést, ketten körülbelül hét-hét órát teljesítettek az idő előtt leintett futamon. Alonsóra a verseny második felében messze nem hárult volna ekkora feladat, ám az eső miatt a négyes úgy döntött, a legtapasztaltabb pilótát küldi ki a pályára.

„Tudtuk, hogy a vége vizes lesz, és Fernando volt még az, aki ilyen körülmények között is ment már. Az esőben is magabiztos volt, ezért már hat-hét órával előtte döntést hoztunk a kérdésről” – vette át a szót Taylor. A csapat taktikáját egy szabály nehezítette meg, amely szerint egy pilóta egy hatórás időintervallumban csak négy órát vezethet. „A második etapom épp akkor zajlott, amikor elkezdett esni, szóval a körülményeket kiismertem, de nem vezethettem végig. Valakinek be kellett ugrania, hogy két órát pihenhessek” – tette hozzá Alonso, akit végül Jordan váltott.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: