DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
USA

Az IndyCar sztárjai várják Alonsót

Fernando Alonso év végén elhagyja a Formula-1-et és nagy valószínűséggel az IndyCarba nyergel át. A tengerentúli sorozat csillagai már nagyon várják, hogy a spanyol ász ellen gurulhassanak pályára.

A hét elején hivatalossá vált, hogy Fernando Alonso biztosan elhagyja a száguldó cirkuszt. Ugyan a pontos jövőjéről még nem döntött a spanyol, de legnagyobb valószínűséggel az IndyCar felé veszi az irányt, a Tripla Koronához ugyanis már „csak” az Indy 500 megnyerése hiányzik neki. A kétezres években kétszer is diadalmaskodott Monacóban, a Le Mans-i 24 órás győzelme idén lett meg, a hiányzó láncszem az ötszáz mérföldes viadal sikere.

Bár egykori csapatfőnöke szerint a spanyol ász túl korán vonul vissza, hiszen még most is jobb, mint Lewis Hamilton, az IndyCarban nagyon várják a kétszeres világbajnok valószínű érkezését. Egyrészt óriási lökést adna a sportágnak egy ilyen kaliberű pilóta leigazolása, másrészt pedig a versenyszellemet is növelné, ugyanis mindenki a remek képességekkel rendelkező Alonsót akarná legyőzni.

Amikor 2017-ben, újoncként kipróbálta magát a híres, indianapolisi oválpályán, legkevésbé sem vallott szégyent, sőt, leesett a szakemberek álla is, hogy újoncként milyen gyorsan beletanult a számára ismeretlen versenyzési formába, sőt, a versenyen is huzamos ideig vezetett. Egyáltalán nem lett volna lehetetlen a győzelme, ám a Honda-motor a hajrában megadta magát.

Fernando Alonsót várják az Egyesült Államokban


Az IndyCar egyik legnagyobb sztárja, a négyszeres bajnok veterán Scott Dixon már várja, hogy összemérhesse erejét a kétszeres világbajnokkal. „Őszintén szólva, nem hiszem, hogy már meghozta döntését a jövőjéről. De ha az IndyCarba jönne, az fantasztikus lenne sportágunk számára. Alexander Rossi és saját magam számára is egy olyan versenytársat látunk benne, aki ellen szívesen versenyeznénk” – nyilatkozta Scott Dixon.

Rossi egy ízben a Formula-1-ben egyszer pedig az előbb említett, tavalyi Indy 500-on már versenyzett Alonso ellen. Az amerikai szintén várja, hogy egy ilyen sztár érkezzen a tengerentúlra.

„Világszerte hatalmas érdeklődést vonz, a versenytársak is szeretnék, ha az IndyCarba érkezne, Fernando ki is nyilvánította nemrég, hogy érdeklődik a sorozat iránt, rettentően élvezte az Indy 500-as kiruccanását. Óriásit nyerne és erősödne a széria, ha csatlakozna hozzánk” – erősítette meg Dixon véleményét Alexander Rossi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: