A McLaren a hetvenes években nem csak a Formula-1-ben, de az indianapolisi 500 mérföldes versenyen is részt vett, sőt, nem is akárhogyan. Három ízben (1972, 1974, 1976) is összejött a győzelem, ebből kétszer Johnny Rutherford révén. Tavaly Fernando Alonso is harcban állt a végső sikerért, de a hajrában motorhiba miatt kiesett.
A 65. Indy 500-at 1981-ben rendezték és a közönség a harminchármas mezőnyben egy érdekes, egy másik szériából nagyon ismerősnek tűnő versenyautóval is találkozhatott. Bár a neve alapján nem derül ki, de egy átalakított Formula-1-es autó vett részt a viadalon, eleinte nem is gyengén.
Hivatalosan Longhorn néven indult az autó egy Cosworth DFX-erőforrással, nem is akárki vezette, hanem a négyszeres győztes, (idősebb) Al Unser. A nevén kívül a szponzorfeliratok is eltértek a Formula-1-es verziótól, pedig ez egy átalakított FW07 volt. Az eredeti gép 1980-ban Alan Jonest világbajnoki címhez segítette a száguldó cirkuszban.
A kezdet biztatóan alakult, a 88-as rajtszámú versenyautóval Al Unser a 9. rajtkockát szerezte meg, így a harmadik sor végéről rajtolhatott. Sajnos a versenyen a technika közbeszólt, a négyszeres bajnok rengeteg időt veszített, végül a 17. helyen ért célba, harmincnégy kör lemaradással, de legalább meglátta a kockás zászlót.
Ugyanakkor a pilóta számára mégis jutott egy kis öröm, mert a győzelem a családban maradt, testvére, Bobby Unser egy Penske volánjánál megnyerte a viadalt. Emlékezetes maradt a futam Bobby Unser rengeteg vitát kiváltó, sárga zászló közbeni előzése és Danny Ongais kis híján végzetes csattanása miatt is.
Vajon mikor vesz részt újra egy F1-es istálló a híres, 500 mérföldes versenyen?
