Számos olyan dolog van a versenypályákon, amik potenciális veszélyt jelenthetnek a gyanútlan pilótákra és csapattagokra. A kivédhetetlen balesetek és műszaki problémák mellett sajnos számítani kell az olyan idióták magánakcióira is, akik a lelátókon ülve jópofának találják, ha mindenféle használati tárgyat dobálnak be fuam közben a pályára, de előre teljesen elképzelhetetlen események is megzavarhatják a résztvevők munkáját.
Tudna ilyenről mesélni példának okáért Kevin Harvick, akinek a 2012-es, texasi NASCAR Cup indulása egy, a rajt előtti showműsorban szereplő ejtőernyős miatt került veszélybe, miután az illető kissé elszámította magát és egyenesen a versenyző pitlane-en álló Chevy-jének csapta a kezében lévő zászló rúdját. Az autó bal oldala behorpadt, de a csapattagok még idejében orvosolni tudták a hibát, Harvick pedig gond nélkül ott lehetett a zöld zászló pillanatában.
Robby Gordon azonban már nem volt ilyen szerencsés, miután a Cup 2001-es, Watkins Glen-i futamán azért kellett idő előtt feladnia a küzdelmet, mert az autójában nemes egyszerűséggel tüzet fogott a televíziós közvetítés során használt fedélzeti kamera akkumulátora.
Nem ez volt ráadásul az egyetlen eset, hogy kamera okozott problémát egy NASCAR versenyen. A 2013-as Coca-Cola 600 122. körében több rajongó szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, továbbá számos autóban keletkezett komoly kár, miután a FOX Sports egyik SkyCamjének kábele elszakadt, az eszköz pedig a pályára zuhant.
Mindezekhez képest inkább a bizarr módon vicces kategóriát képviseli a NASCAR Busch Series [mai Xfinity] 2004-es, chicagolandi kvalifikációján történt gigantikus narancstámadás, amikor is a verseny névadó szponzorát szimbolizáló, óriási narancsballon elszabadult és begurult a pályára megzavarva ezzel Todd Szegedy gyors körét.
A fentiekhez hasonló, megjósolhatatlan közjátékok tekintetében is akad azonban egy külön halmaz, amely ráadásul csak egyetlen pályára korlátozódik.
Amikor Tom ‘Tiger’ Pistone 1960-ban először lépett pályára a Daytona International Speedway-en a szokásosnál is idegesebb volt. Félelmének oka azonban nem a döntött ovál karakterisztikájában, ezzel együtt pedig az akkoriban rendkívüli veszélyeket rejtő versenyben volt keresendő.
Az előző, tehát 1959-es szezon bajnoki hatodik helyezettje ugyanis rettegett attól, hogy a futam közben vízbe fullad.
Igen, jól olvastad.
Pistone gyomra nem egy esetlegesen végzetes kimenetelű big one – ezzel együtt az ekkortájt elég gyakori tűzesetek - gondolatától szorult ökölbe, hanem a pálya közepén elterülő hatalmas tó miatt. A chicagói pilóta komoly hidrofóbiától szenvedett, aminek következtében érthető módon képtelen volt megtanulni úszni. A daytonai futamon azonban mindenképpen indulni szeretett volna, ezért óvintézkedésként egy komplett búvárfelszereléssel és oxigénpalackkal az autójában hajtott a DIS 2.5 mérföldes ováljára.
A történelem második, egyébként 68 autóval elrajtolt Daytona 500-át Pistone végül a tizenkettedikként zárta, miután négy körrel a leintés előtt balesetet szenvedett. Szerencséjére azonban az incidens a közelében sem volt a rettegett Lake Lloydnak.
A DIS kellős közepén elterülő, 12 hektár területű tó nevét az ötvenes évek végén, a pálya építési munkálatainak felügyeletére létrehozott hatóság, a Daytona Beach Speedway Authority első, hatfős vezető testületének egyik tagja, Joseph Saxton Lloyd után kapta.
A kanyarokban a 31 fokos dőlésszöget is elérő Daytona International Speedway kialakítása során a kivitelezőknek óriási mennyiségű földet kellett kihordaniuk a pálya belső részéről. Az így keletkezett “lyuk” gyorsan megtelt talajvízzel, a létrejött tóba pedig a NASCAR alapító – egyben a DIS szellemi atyja -, Bill France Sr. utasítására mintegy 65.000 darabos halaállományt telepítettek, később pedig motorcsónak versenyeknek is helyszínévé vált.
A Lake Lloyd az évek során közel olyan ikonikus jelképévé vált a Daytona International Speedway-nek, mint például a Pagoda az Indianapolis Motor Speedway esetében.
Követve pedig az ‘ami megtörténhet, az előbb-utóbb meg is történik’ elvét, tényleg akadt néhány versenyautó, amely közelebbről is megismerkedett a Lake Lloyd vizével.
Az első, aki ékes bizonyítékává vált annak, hogy Tiger Pistone félelme mégsem volt annyira nevetségesen alaptalan, Tommy Irwin lett. A virginaiai születésű versenyző szintén 1960-ban, a Daytona 500 kvalifikációs futamán történt balesete következtében találta magát autóstul a tóban. Az esés szerencsére nem volt túl nagy és Irwin egy karcolás nélkül megúszta a dolgot, sőt, még csak az úszástudására – mert neki azért volt - sem lett egyáltalán szüksége. Arról viszont nem szól a fáma, hogy szegény Pistone, aki saját szemével nézte végig az incidenst, milyen arcot vágott látva rémálmai megtestesülését.
Irwin vizes kalandja azonban fasorban sem volt Bay Darnell négy évvel későbbi, szó szerinti merüléséhez. Az akkor 33 éves pilóta (akinek neve magyarul öblöt jelen, az pedig már tényleg csak slusszpoén, hogy egy bizonyos Lake Bluffban látta meg a napvilágot) az ARCA első, daytonai versenyének kvalifikációján vesztette el uralmát Fordja felett, aminek következtében átugratott a pálya mellé, biztonsági okokból kihelyezett töltésen, majd célirányosan a tóban landolt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Darnellnek egy haja szála sem görbült.
A legutóbbi, igencsak látványos megmártózást a Lake Lloyd vizében bizonyos Dave Stacy mutatta be a NASCAR Goody’s Dash Series 1994-es futamán.
A verseny 34. körében a 97-es számú autót vezető David Hutto megpördült, amit követően a mögötte haladó Stacy sem tudta megfogni a saját Fordját. A 29 éves pilóta innentől fogva már csak utas volt a járművében, ami átszáguldott a pálya füves területén, végül pedig a híres-hírhedt tóban állt meg. Stacy mázlija az lett, hogy az autó kerekeivel lefelé zuhant a Lake Lloydba, mert ellenkező esetben, ha a tetején landolt volna, nagy valószínűséggel nem tehetett volna mást, mint azt kívánni, bárcsak nála is lett volna egy oxigénpalack.
A DIS biztonsági csapatának segítségével Stacy kimászott az autójából és egy kis zavarodottságon kívül – ami az esetről készült felvételeket elnézve tökéletesen érthető is volt – nem esett baja.
“Nem igazán erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy csobbanni akarok Daytonán” - nyilatkozta a történtek után nevetve Dave. “Még horgászengedélyem is van Lake Lloydra! Viccet félretéve, tényleg nem tudom, mi történt. Hátulról meglöktek, az utolsó dolog pedig amire emlékszem, hogy megpördülök és az eget látom, majd a földet, aztán megint az eget, megint a földet és így tovább. Az sem esett le először, hogy már a tóban vagyok. A csapatom megkérdezte a rádión, hogy jól vagyok-e, majd közölték velem, hogy hol is vagyok tulajdonképpen. Ekkor vettem észre, hogy már a derekam magasságáig vízben ülök. Megvágtam a számat is, akkor történt, amikor letéptem a kormánykereket a helyéből, úgy megijedtem.”
Manapság már a megerősített védőfalak következtében szinte lehetetlen, hogy egy autó újra közelről élvezhesse a Lake Lloyd vendégszeretetét.
A tavon azonban nem csak autók hajtottak végre landolást, de erre a célra jobban kiképzett gépek is.
1968-ban például az Indianapolis 500-at is megjárt Jim Hurtubise szállt le itt hidroplánjával, hogy onnan egyenesen a garázsok felé vegye az útját a Daytona 500-ra készülve.
Hurtubise ráadásul jófej is volt és felajánlotta, hogy a nap végén hazaviszi ellenfelét, a verseny 1963-as győztesét, Tiny Lundot. Az iowai azonban csak a nevében volt ‘pici’, így az útból végül nem lett semmi, mivel a repülőgép egyszerűen nem bírt felszállni Lund 146 kg-os testsúlyával a fedélzetén.
Ahogyan arra már fentebb utaltunk, a DIS nyitásakor úgy tervezték, hogy a Lake Lloyd motorcsónak futamoknak is otthont ad majd. A sportág azonban rögtön egy tragédiával mutatkozott be itt, miután az 1959. június 14-én rendezett versenyen az egyik résztvevő, Byrne E. Taylor végzetes balesetet szenvedett. Az 53 esztendős, civil foglalkozását tekintve orvos egy ütközés után kiesett a csónakjából, a mögötte érkező ellenfele pedig már nem tudta elkerülni és teljes sebességgel átrobogott a férfi víz felszínén lebegő testén. Taylort azonnal kórházba szállították, ahol azonban már csak a törött nyakcsigolya miatt bekövetkezett halálának időpontját tudták megállapítani.
A Lake Lloyd felületén máig felbőgnek a motorok. 2009-ben – mialatt a DIS-en javában zajlott a Daytona 24 - Roy ‘Zee’ Ogletree felállította a 24 órás jet-skizés Guinness világrekordját. A sportautósokkal párhuzamosan az amerikai összesen 900 kört tett meg a tavon, ami távban kifejezve 1740 km-t jelentett.
Az attrakció egyébként a hírek szerint jó pár, a legendás sportautó futamon résztvevő versenyző nemtetszését is kiváltotta, miután úgy vélték, Zee vízen való körözése elvonta a figyelmet az ő aszfalton való körözésükről.
Végül pedig – mivel nincs történelmen átívelő NASCAR sztori Dale Earnhardt nevének megjelenése nélkül – jöjjön egy igazi gonosz átverés, amit pont legjobb barátja, Neil Bonnett követett el ellene.
A kilencvenes évek elején mindkét legenda szokásához híven nevezett a Lake Lloydon rendezendő éves horgászversenyre. Earnhardt természetesen ebben a sportágban is legyőzhetetlennek számított, így érthetően izgalomba jött, amikor meglátott a tóban egy hatalmas sügért. Hamarosan kiderült azonban, a halat nem abból a fából faragták, hogy könnyedén megadja magát a ‘Megfélemlítőnek’, aki napokon át hiába próbálkozott a kifogásával.
A horgászversennyel egy időben Earnhardtnak a Busch Series [Xfinity] futamán is jelenése volt, távollétére pedig megeskette Bonnett-t, hogy meg ne kísérelje, még csak gondolni se merjen arra, hogy kihalássza előle az időközben nemezisévé vált sügért.
Neil rábólintott, de belül máris szövögetni kezdte galád terveit.
A versenyen Earnhardt csúnyán összetörte az autóját, Bonnett pedig a leintés után besettenkedett Dale csapatának garázsába és egyszerűen elemelte a leszakadt motorháztetőt.
Másnap a két férfi ismét a Lake Lloyd felé vette az irányt, hogy végre-valahára rájöjjenek, miként tudnák becserkészni a sügért. Az egyik pillanatban Bonnett felkiáltott, hogy meglátta az állatot, mire Dale-nek nem is kellett sok és horgászbotjával máris együtt térdig gázolt a tóba. Hirtelen megtorpant és felkiáltott: “Mi a f*sz???”
Közvetlenül előtte ugyanis ott lebegett az autójának egykori motorházteteje, rajta azzal a bizonyos - immár döglött - hallal, Bonnett pedig a parton a hasát fogta a nevetéstől.
