
A 2,5 mérföld hosszúságú tri-oválon két mért kör átlagsebessége alapján határozták meg a rajtsorrendet, és a Penske erőfölénye ismét megmutatkozott, hiszen négy autójukból három elfoglalta a legjobb helyeket. Helio Castroneves nyerte az időmérőt Simon Pagenaud és Will Power előtt.
Őket az idén már két-két győzelmet számláló Josef Newgarden és Graham Rahal követik - a bajnoki pontversenyben Montoyát kilenc ponttal követő Rahal számára pedig ez nagy lehetőséget teremt a futamra, hiszen a kolumbiai ezúttal nem tudta hozni a Penske autóitól elvárt normát. A tabellát vezető Montoya első körének első kanyarjában nagy alulkormányzottsággal szembesült, emiatt pedig el kellett vennie a gázról a lábát, ami egy oválon hatalmas veszteséget jelent. A második köre már valamivel jobban sikerült, de így is csak a 19. legjobb átlagsebességet érte el a 24 fős mezőnyben, így kemény futam vár rá.
Az időmérő egy nagy balesetet is hozott, amikor Charlie Kimball egy megcsúszást követően a falnak csapta a Ganassit, és noha az autón nagy károk keletkeztek, ő maga nem sérült meg. „Ha az ember 220-225 mérföldes sebességgel falnak rohan, mindig fog szerezni kisebb horzsolásokat, de jól vagyok” - mondta bukása után Kimball.

Az időmérő végeredménye:
| Versenyző | Csapat | Autó | Sebesség (mph) | |
| 1 | Helio Castroneves | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 220.529 |
| 2 | Simon Pagenaud | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 220.485 |
| 3 | Will Power | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 220.398 |
| 4 | Josef Newgarden | CFH Racing | Dallara/Chevrolet | 220.141 |
| 5 | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan | Dallara/Honda | 220.118 |
| 6 | Carlos Munoz | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 219.831 |
| 7 | Justin Wilson | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 219.685 |
| 8 | Ryan Hunter-Reay | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 219.672 |
| 9 | Takuma Sato | AJ Foyt Enterprises | Dallara/Honda | 219.578 |
| 10 | Sebastien Bourdais | KVSH Racing | Dallara/Chevrolet | 219.521 |
| 11 | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 218.969 |
| 12 | Tony Kanaan | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 218.815 |
| 13 | Tristan Vautier | Dale Coyne Racing | Dallara/Honda | 218.596 |
| 14 | Jack Hawksworth | AJ Foyt Enterprises | Dallara/Honda | 218.331 |
| 15 | James Jakes | Schmidt Peterson Motorsports | Dallara/Honda | 218.246 |
| 16 | Gabby Chaves | Bryan Herta Autosport | Dallara/Honda | 218.152 |
| 17 | Pippa Mann | Dale Coyne Racing | Dallara/Honda | 217.371 |
| 18 | Ryan Briscoe | Schmidt Peterson Motorsports | Dallara/Honda | 217.241 |
| 19 | Juan Pablo Montoya | Team Penske | Dallara/Chevrolet | 217.194 |
| 20 | Sage Karam | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | 216.400 |
| 21 | Ed Carpenter | CFH Racing | Dallara/Chevrolet | 216.315 |
| 22 | Marco Andretti | Andretti Autosport | Dallara/Honda | 215.101 |
| 23 | Charlie Kimball | Chip Ganassi Racing | Dallara/Chevrolet | - |
| 24 | Stefano Coletti | KV Racing Technology | Dallara/Chevrolet | - |