DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Komoly változások az IndyCar naptárában

Az IndyCar vezetése nemrég a népszerű Road America visszatérését jelentette be, de az év eddigi legjobb versenyének helyszíne, a fontanai Auto Club Speedway kikerült a 2016-os naptárból.

Hiába rágtuk le a körmünket az elejétől a végéig a fontanai MAVTV 500-on, jövőre nem rendeznek IndyCar-versenyt az Auto Club Speedwayen. A helyszín korábban California Speedway néven fogadta a CART/Champ Car mezőnyét 1997 és 2002 között, aztán 2002-től négy éven keresztül az IndyCart, hogy hét év kihagyás után 2012-ben, mint szezonzáró térjen vissza.



Az idei futam eseményei tükrében butaság lett volna kihagyni Fontanát a naptárból, sőt, voltak olyan pletykák is, hogy 2016-ban ismét szezonzáróként térhet vissza. Úgy tűnik, hogy a pályán látott akció csak keveset nyomott a latba, a sokkal nyomósabb érv volt, hogy Indianapolis mellett az év másik 500 mérföldes versenye alig tudott néhány tízezer nézőt kicsalogatni a lelátókra.

Nem ez lesz az egyetlen változás azonban az IndyCar naptárában: nemrég jelentették be Road America visszatérését, és pénteken szinte minden hírportál tényként kezelte a phoenixi oválverseny újjáélesztését, ahol legutóbb 2005-ben rendeztek versenyt. Új helyszínként csatlakozik Boston egy utcai versennyel, de más, régebbi pályák visszatérése is a levegőben lóg, úgy mint Mexikóvárosé, Richmondé, a Miami Speedwayé, és Laguna Secáé – nem túlzás azt állítani, hogy a rajongók Road America mellett ez utóbbinak örülnének a legjobban.

Fontana mellett a NOLA Motorsports Park is elveszítheti versenyét, mely idén először adott otthont a Lousianai Nagydíjnak. A helyszín nemcsak az időjárás viszontagságait szenvedte meg, hanem elveszítette promóterét, és Andretti Sports Marketinget, mely cég pert is indított a pálya ellen. Az említett két pálya mellett Milwaukee helye sem biztos az IndyCar 2016-os naptárában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: