DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Túraautó

Kétharmados magyar jelenlét az ETCR-ben

A tizenkét nevezőből nyolcért is magyar csapat felel majd a hétvégén induló elektromos túraautós bajnokságban: a Cuprákat a Zengő, az Alfákat a M1RA indítja – ráadásul magyar pilóta is lesz a mezőnyben.

Az előttünk álló hétvégén az olaszországi Vallelungában startol el a Pure ETCR, az első nemzetközi, többmárkás túraautós versenysorozat, amelynek a megszokottól eltérő, rendhagyó formában rendezik a küzdelmeitől. Ma közzétették a hivatalos nevezési listát, amely alapján igen komoly magyar részvételt fogunk látni a csapatok tekintetében az új bajnokságban!

Arról már tegnap beszámoltunk, hogy a Zengő Motorsport a Cupra gyári támogatásával fog szerepelni a szériában. Mostanra az is kiderült, hogy összesen négy pilótát fognak indítani: ebből három a spanyol márka által már korábban bejelentett Mikel Azcona, Jordi Gené, Mattias Ekström trió lesz – közülük az első kettő a WTCR-ben is Zengőéket erősíti –, míg a negyedik egy honfitársunk, Nagy Dániel lesz. Dani számára csak az elektromos bajnokság lesz új, hiszen a Zengő Motorsportot ismeri korábbról, amikor a WTCC-ben indult velük, valamint idén is rajthoz álltak közösen a TCR Európa-kupa szlovákiai idénynyitóján.

etcr-autok-1



Itt azonban még nem ér véget a magyar érdekeltségek sora, ugyanis az Alfa Romeókat pedig a fejlesztő Romeo Ferrarisszal együttműködve a M1RA fogja indítani a Pure ETCR-ben! Ez volt tehát az az ok, amely miatt az alapító Michelisz Norbert múlt héten bejelentette, hogy kiszáll az alakulatból: a WTCR-bajnok is utalt rá a blogján, hogy a személye és hyundaios kötődése akadály lehetett volna a M1RA számára egy másik márkával való együttműködésre – nos, ez a márka az Alfa Romeo és a Romeo Ferraris volt. A Giuliákat Oli Webb, Rodrigo Baptista, Luca Filippi és Stefano Coletti fogja vezetni.

A harmadik márka, amely jelen lesz az ETCR-ben, a Hyundai: a Veloster N ETCR-ek volánjánál Tom Chiltont, Augusto Farfust, John Filippit és a Túraautó-világkupában is szereplő és az összetettet az évadnyitó után vezető Jean-Karl Vernay-t fogjuk látni. A bajnokság tehát a hétvégén startol, s a Sport2-n lehet majd élőben követni vasárnap.

A Pure ETCR mezőnye:

Hyundai Motorsport Hyundai Veloster N ETCR Tom Chilton, Augusto Farfus, John Filippi, Jean-Karl Vernay
Zengő Motorsport X Cupra Cupra e-Racer Mikel Azcona, Jordi Gené, Mattias Ekström, Nagy Dániel
Romeo Ferraris - M1RA Alfa Romeo Giulia ETCR Oli Webb, Rodrigo Baptista, Luca Filippi, Stefano Coletti
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: