DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

PureETCR

Tarolt a Zengő Motorsport a PURE ETCR-ben

A FIA WTCR verseny keretein belül megrendezett PURE ETCR sorozat budapesti állomásán az A és B csoportban is kiemelkedően szerepelt a magyar CUPRA alapú Zengő Motorsport. A csapat színeiben Mattias Ekström és Jordi Gené az A csoport második és harmadik helyét szerezte meg, míg a B csoportban Nagy Dániel a harmadik, Mikel Azcona a dobogó első fokára állhatott. A mogyoródi hétvége után Mattias Ekström vezeti a bajnokságot.

részletek

670 lóerős villanyautók, magyar győzelmi ambíciók

Nagy Dániel az összetett dobogóért, illetve az első futamgyőzelemért érkezik a Hungaroringre a Zengő Motorsport Cuprájával, a magyar M1RA istálló pedig ott folytatná hazai pályáján, ahol a legutóbbi futamon, Koppenhágában abbahagyta – vagyis a dobogó tetején. A hétvégén a negyedik fordulójához ér az első elektromos túraautó-bajnokságának nyitó szezonja, ahol a versenypályák legerősebb gépei közé tartozó autók mérkőznek meg. Méghozzá egyféle Goodyear gumival, amelynek a spanyol hőségben és a dániai esőben is helyt kellett állnia.

részletek

Dobogós célokkal várják a magyarok a Hungaroringet

A hétvégén hazánkba látogat a WTCR és a Pure ETCR mezőnye: Michelisz Norbert győzni szeretne, Tassi Attila és Nagy Dániel legalább dobogóra állni, Boldizs Bence pedig a fordított rajtrácsban bízik.

részletek

Ne maradj le semmiről hétvégén!

Formula-1 nem lesz, WTCR, Formula-E és Pure ETRC azonban igen. Ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni - mutatjuk a menetrendet és a tv-közvetítéseket is.

részletek

Pure ETCR: Két magyar csapat, 670 lóerős hajtáslánc

Hosszas és intenzív felkészülési időszak után a hétvégén debütál a világ első teljesen elektromos, többmárkás túraautó-sorozata az olaszországi Vallelungában. A széria három csapatából kettő magyar: a M1RA Alfa Romeóval, a Zengő Motorsport a pedig a CUPRA gyári partnereként áll rajthoz. Az utóbbi csapatban Nagy Dániel is helyet kapott. A Goodyear a PURE ETCR kizárólagos gumiabroncs-beszállítójaként és alapító partnereként élen jár az új motorsport-bajnokságok innovációjában és fejlesztésében.

részletek

Kétharmados magyar jelenlét az ETCR-ben

A tizenkét nevezőből nyolcért is magyar csapat felel majd a hétvégén induló elektromos túraautós bajnokságban: a Cuprákat a Zengő, az Alfákat a M1RA indítja – ráadásul magyar pilóta is lesz a mezőnyben.

részletek

Felvillanyozva: a Goodyear a Pure ETCR hivatalos abroncsszállítója

A Goodyear hivatalos abroncsszállítóként speciális abroncsot fejleszt ki, a Pure ETCR, azaz az első, csak elektromos autókat felvonultató, számos világmárka részvételével megrendezett túraautó-bajnokság indulói számára. A vállalat egy termékben egyesíti a vállalat legmodernebb elektromos autókra készült abroncsait és az új, ultranagy teljesítményű Eagle F1 SuperSport termékcsalád abroncsai esetében alkalmazott innovatív technológiákat. Az abroncsok végleges műszaki adatait tavasszal hozzák nyilvánosságra az első Pure ETCR futam előtt.

részletek