Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. július 30. péntek
Túraautó

Pure ETCR: Két magyar csapat, 670 lóerős hajtáslánc

Hosszas és intenzív felkészülési időszak után a hétvégén debütál a világ első teljesen elektromos, többmárkás túraautó-sorozata az olaszországi Vallelungában. A széria három csapatából kettő magyar: a M1RA Alfa Romeóval, a Zengő Motorsport a pedig a CUPRA gyári partnereként áll rajthoz. Az utóbbi csapatban Nagy Dániel is helyet kapott. A Goodyear a PURE ETCR kizárólagos gumiabroncs-beszállítójaként és alapító partnereként élen jár az új motorsport-bajnokságok innovációjában és fejlesztésében.

A Goodyear alapító partnerként csatlakozott a PURE ETCR-hez, amikor a bajnokság indulását 2020 elején bejelentették. Azóta a gumiabroncsgyártó közvetlenül a promóter Eurosport Events-szel és csapataival együtt készült az idei, első szezonra. Az autók teljesítménye és a széria innovatív formátuma – a hagyományos versenyek helyett rövid és éles „csaták” – máris felkeltette a rajongók érdeklődését szerte a világon.

ETCR_1



A 2021-es szezon a hétvégi, Vallelunga-i versennyel startol, aztán a MotorLand Aragón és a Hungaroring aszfaltcsíkján a WTCR-rel közös hétvégén folytatódik, illetve a koppenhágai utcai pálya, és a dél-koreai Inje Speedium is a versenynaptár része.

A mezőnyt három csapat alkotja, ezek közül kettő is magyar:

- A Zengő Motorsport a CUPRA gyári támogatását élvező csapatként indul. A négy CUPRA E-Racert igazi sztárok vezetik: a spanyol duó, Mikel Azcona és Jordi Gené mellett Mattias Ekström, a DTM svéd legendája, ralikrossz-világbajnok, valamint egy fiatal magyar tehetség, Nagy Dániel.

- A Romeo Ferraris csapatához a Michelisz Norbert által alapított, jelenleg Bári Dávid által irányított M1RA istálló csatlakozott az Alfa Romeo partnereként. Az elektromos Giulia volánjánál Luca Filippi, Stefano Colletti, Oliver Webb és Rodrigo Baptista foglalnak helyet.

- A Hyundai gyári csapata az Augusto Farfus, Jean-Karl Vernay, Tom Chilton, John Filippi kvartettel méreti meg magát az elektromossá alakított Hyundai Velosterekkel.

ETCR _5

Egyedi autók egy egyedi sorozatban

A PURE ETCR autók döbbenetes számai önmagukért beszélnek. A 100%-ban elektromos hátsókerék-meghajtású túraautók nemcsak hajtásláncukban forradalmiak, hanem a legerősebb túraautók, amelyek ma a világon versenyeznek. Az autók karosszériája az utcai autókon alapul, a hajtásláncaik pedig megegyeznek: 500 kW-t (670 LE) teljesítményt és 960 NM nyomatékot képesek leadni.

Ennek eredményeképp a tempó lélegzetelállító, az azonnal rendelkezésre álló hatalmas nyomaték pedig különösen jól illik a verseny egyedi formátumához. Minden verseny maximum 25 km hosszú, a pilóták pedig a különleges rajtkapuk mögül rajtolnak. A gyors és rövid “csaták” sorozatát követően a Super Final után koronázzák meg a hétvége Királyát.

Az innovatív bajnokság minden autóját a Goodyear Eagle F1 SuperSport ETCR versenygumik egyetlen specifikációjával szerelik fel, legyen nedves vagy száraz a pálya – tehát itt nincs külön slick és esőgumi. Az egyetlen gumiabroncs előállítása minimalizálja a PURE ETCR logisztikai terheit, hiszen a Goodyear kevesebb gumiabroncsot szállít minden eseményre.

ETCR _4

A Goodyear WTCR- és Pure ETCR programját irányító Sebastian Trinks elmondta: „Büszkék vagyunk rá, hogy az Eurosport Events két izgalmas versenysorozatában is mi láthatjuk el gumikkal az autókat. A Pure ETCR esetében fontos szempont a fenntarthatóság, ezért csak egyetlen specifikációjú abroncsot szállítunk a csapatoknak. Örömmel járulunk hozzá ahhoz, hogy a gumijaink révén az elektromos versenyautók megvillanthassák a bennük rejlő potenciált. A közúti villanyautók száma is napról napra nő, és a Goodyear ezekhez a járművekhez is gyárt kifejezetten az igényeiknek megfelelő abroncsokat.”

Felkészülés a hétvégére

Vallelunga a Goodyear és a csapatok előtt is ismerős pálya. „A csapatok rengeteget teszteltek itt az elmúlt hónapokban, többek között az autók legújabb fejlesztéseit is. Nagyon jól ismerik az pálya vonalvezetését és a körülményeket is – tette hozzá Sebastian Trinks. – Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a mintázatos futófelületű Eagle F1 SuperSport ETCR versenygumikról, főleg a tapasztaltabb pilótáktól. Nagyon várjuk az első versenyt, és kíváncsiak vagyunk a következő hónapok eseményeire is, így a WTCR-rel közös versenyhétvégékre – ahol a Goodyear szintén egyedüli gumiszállító –, illetve a különleges koppenhágai utcai pályára is.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?