DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Túraautó

Idén először Muller a pole-ban, Michelisz 4.

Bár nem ő indulhat az élről, jól alakult Michelisz számára a ningbói WTCR-hétvége szombat hajnali időmérője: a magyar a 4. helyről rajtolhat, megelőzve minden összetett riválisát, köztük Esteban Guerrierit is. Yvan Muller idén először indulhat pole-ból.

Az időeltolódás miatt szombat hajnalban máris sor került a ningbói WTCR-hétvége időmérőjére, amelynek közvetlen előzménye egy kettős Cupa-siker volt a második szabadedzésen Mikel Azcona vezetésével. 

Az időmérő megkezdése után eleinte a helyi hős, Ma Qinghua állt az élen, egészen addig, amíg az ex-ralikrosszos Johan Kristoffersson át nem vette tőle a vezetést. Ott volt a közvetlen élmezőnyben a Hyundai-jával Michelisz is, akinek egyre inkább a bajnoki cím is lebeghet a szeme előtt. Nagyon hamar elvesztettük az időmérőn az egyik bajnoki éllovast, a tabellán negyedik Néstor Girolamit, aki motorgondjai miatt végül csak a tizennyolcadik helyre kvalifikált.

Egy ideig Michelisz is állt az élen, végül azonban Yvan Muller szerezte meg az első rajtkockát, minimális különbséggel, néhány századdal megelőzve Mát. Michelisz végül a második sorba fért oda, ugyanis negyedik lett, ezzel pedig Mikel Azcona mellől vághat neki a futamnak. Ezzel rögtön hozott is két pontot Esteban Guerrierin, a bajnokság éllovasán, Michelisz hátránya a második helyen így már csak 22 pont, mivel Guerrieri csak a kilencedik lett.

Michelisz és Guerrieri között ott lesz még Kristoffersson, Nicky Catsburg, Aurélien Panis és Augusto Farfus is, a top 10-et Guerrieri mögött pedig Daniel Haglöf teszi teljessé, akinek még mindig csak bő hat tized volt a hátránya Mullerhez képest a rendkívül szoros kvalifikáción. A mezőny Michelisz melletti másik magyarja, Tassi Attila 24. lett.

A futamot, amely a tervek szerint 9:40-kor rajtol, az M4 Sport, illetve az Eurosport 1 is közvetíti.

Az időmérő végeredménye:



Ningbo

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: